Menedékjogot kér a pornósztár

Üldözik Ukrajnában, és azzal fenyegetik, hogy elveszik három gyermekét, ezért menedékjogot kér az EU-ban Anasztaszija Grisaj.

A 27 éves pornósztár volna a szexiparból az első, aki tevékenysége miatti üldöztetésre hivatkozva kérne menedékjogot. Grisaj még 2011-ben hagyta el Ukrajnát, ahol egy újonnan elfogadott törvény alapján pornográfia terjesztésével vádolták meg őt és férjét, felvetve, hogy el kell venni az anyától mindkét gyermekét. A család ezután Csehországba ment, ahol Grisajjal korábban több pornófilm is készült. Itt menedékkérvényt nyújtott be az időközben újabb gyermekkel gyarapodott család, ám azt a cseh hatóságok elutasították. Ezután Grisaj fellebbezést nyújtott be, amit Prága ismét elutasított, ami miatt a nő az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordul. – 15 napot kaptunk az ország elhagyására, nem érdekli őket, hogy nem mehetünk vissza Ukrajnába – idézte a nőt a The Daily Mail.

Grisaj 18 évesen – két évvel férjhezmenetele és első gyermeke megszülése után – került be a pornóiparba, amikor 16 évvel idősebb férje, a pornóbiziszben szintén érdekelt Alekszandr Kondratyev börtönbe került, egy ügyvéd autójának felgyújtásáért.

Anasztaszija mindig nyilvánosan vállalta, hogy mivel keresi kenyerét, így neve Ukrajnában szélesebb körben is ismertté vált, ezután szólalt fel ellene a krími autonóm terület parlamentjének képviselője, ami után nyomozás kezdődött a pornográfia terjesztésének gyanújával Grisaj ellen. – Távol kell őt tartanom magamtól, nem mintha nézném a pornófilmjeit, hanem, mert ő az erkölcstelenség terjesztője – fogalmazott az orosz NTV-nek Leonyid Gracs.

Ugyanakkor Grisaj védelmére kelt a vetkőzős politikai protesztjeiről ismert FEMEN provokatív, a női jogokért fellépő szervezet is.

– Rengeteg nő él ugyanígy Ukrajnában – nyilatkozta korábban Grisaj, elmondva, hogy háromhavonta ment Csehországba egy-egy filmért, és az abból kapott pénzből otthon élt családjával. – Persze, lehet úgy csinálni, mintha nem lenne az országban pornográfia, prostitúció, vagy fel nem derített pedofil ügyek, ahogyan a Szovjetunió idején nem létezett a szex sem – jegyezte meg a politikai álszentségről Grisaj, aki saját bevallása szerint az utóbbi öt évben már nem is szerepelt egyetlen pornófilmben sem.

 

El a kezekkel a gyermekeimtől – követelte Grisaj az ukrán parlament előtt.
Ukrainian adult film actress Anastasia Grishay, also known as Wiska, protests in front of the parliament building in Kiev, September 8, 2010. Grishay, a mother of two young children, claims that she is accused of the distribution of pornography and is under the threat of jail and deprivation of her maternity rights. The placard reads "Hands off from my children!" REUTERS/Gleb Garanich (UKRAINE - Tags: CIVIL UNREST CRIME LAW ENTERTAINMENT SOCIETY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.