Orbán jobbkor nem is mehetne Koreába

A két Korea közti bizalom mélypontra süllyedt. Az újjáépítés hosszú ideig fog tartani – mondta Yoon Jiwan, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetségének első titkára a sajtó munkatársainak.
Dél-Korea a maga módján mindent megtesz azért, hogy támogassa északi szomszédját, ám Phenjan nem ismeri el a segítséget. Ennek hátterében minden bizonnyal az állhat, hogy a phenjani rezsim úgy érzi, Szöul saját akaratát és rendszerét akarja ráerőltetni Észak-Koreára, ami, ha pozitívan fogadnák, a diktatúra összeomlásával járna – mutatott rá Yoon Jiwan.

Az eseményen szó volt a Working Holiday Programról is, amelyről 2013 tavaszán kötött megállapodást Dél-Korea és Magyarország. A kezdeményezés 18 és 30 év közötti fiatalok számára nyújt lehetőséget arra, hogy 1 évet tölthessenek az országban, ami alatt tanulhatnak, megismerkedhetnek a koreai kultúrával és nyelvvel, valamint munkába is állhatnak ott tartózkodásuk alatt.

Az ázsiai országba hamarosan Orbán Viktor miniszterelnök is ellátogat. A november 26-án kezdődő háromnapos utazás során hivatalos látogatást tesz Szöulban, ahol a különböző gazdasági programokon kívül többek között Pak Gun Hje dél-koreai államfővel is tárgyalni fog. A delegáció tagja lesz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.