Nem lesz kötelező kiszolgálni a melegeket Mississippi államban

Phil Bryant, az amerikai Mississippi állam kormányzója kedden írta alá azt a július elsején életbe lépő törvényt, amely lehetővé teszi vallási csoportoknak és magánvállalkozásoknak, hogy vallási meggyőződésükre hivatkozva megtagadják szolgáltatásaikat meleg, biszexuális és transznemű (LGBT) emberektől. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) mississippi szervezetének vezetői máris bejelentették, hogy megkezdik a törvényt ellenzők mozgósítását.

A törvény igen sokrétű: az LGBT embereket például - többek között - munkajogi következmény nélkül elbocsájthatják állásukból, boltokban és vendéglátó ipari egységekben nem kötelező őket kiszolgálni, sőt akár a kórházak és orvosok is elutasíthatják kezelésüket.

A republikánus kormányzó szerint a törvény azokat védi, akik szerint a házasság csak férfi és nő között köthető, szexuális kapcsolat házasságon kívül nem megengedett, továbbá a férfi és a nő nemét a születési genetikai felépítés dönti el.

A törvény szerint például magánszemélyek és intézmények, illetve kereskedelmi egységek megtagadhatják az LGBT-közösség tagjaitól a kiszolgálást, illetve az alkalmazását. A jogszabály engedélyezi, hogy Mississippiben az állami alkalmazottakat nem kötelezhetik azonos neműek házassági okiratainak kiállítására, és a cégeknek megengedik, hogy olyan öltözködési előírást vezessenek be, amely a nemi sztereotípiákon alapul.

Phil Bryant kormányzó, bár újságíróknak nem volt hajlandó nyilatkozni, a törvény aláírása után elmondta, a törvényhozók vigyáztak arra, hogy a jogszabály ne legyen ellentétes a szövetségi törvénykezéssel. 

Hasonló törvényt fogadtak el korábban Észak-Karolinában és Georgia államban is. A döntésre reagálva a PayPal visszamondta tervezett terjeszkedését az előbbi államban. A 3,6 millió dolláros projekt 400 új munkahelyet teremtett volna. San Francisco polgármestere pedig egyenesen eltanácsolta a kaliforniai város lakóit az Észak-Karolinába való utazástól.

Georgia államban az óriási felháborodás hatására Nathan Deal kormányzó végül nem írta alá a törvényt. Olyan nagy amerikai cégek, mint a Coca-Cola vagy a Delta Airlines is bojkottal fenyegettek, egyes országos sportegyesületek pedig kilátásba helyezték, hogy ha a diszkriminatív törvény életbe lép, máshol rendezik meg bajnokságaikat és sporteseményeiket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.