Melegek ellen szólt az afrikai Nobel-békedíjas

Ellen Johnson Sirleaf, Libéria elnöke épp Tony Blair oldalán védte országa homoszexualitást büntető törvényeit.

Kínos feszengésre kényszerült Tony Blair volt brit miniszterelnök a közös interjú során, amelyet Ellen Johnson Sirleaf libériai elnökkel, a Nobel-békedíj egyik tavalyi díjazottjával adott nemrég. Amikor a beszélgetésben a homoszexualitásról kérdezték, az egyébként választékos stílusáról és nyugalmáról ismert Sirleaf azonnal visszautasítást nem tűrő hangra váltott: „Semmiféle [enyhítő] törvényt nem vagyok hajlandó aláírni. Semmilyet” – vágta oda keresetlenül az államfő, aki 2006-ban Afrika első elnök asszonyaként foglalhatta el hivatalát. Nobel-békedíjjal a nők jogainak érvényesítéséért jutalmazták.

Az elnök asszony megjegyzéseit Blair látható feszengéssel vette tudomásul, különös tekintettel arra, hogy tízéves miniszterelnöksége alatt is a melegjogok egyik zászlóvivőjeként volt ismert. A brit exkormányfőtől – aki alapítványa, az Africa Governance Initiative elnökeként járt Libériában – csak annyira futotta, hogy tétován kijelentse: „Ez az elnök asszony álláspontja, amellyel én nem értek egyet.”

Börtön jár az "önkéntes szodómiáért"

Libériában a homoszexualitást „önkéntes szodómia” címén akár egyévnyi börtönnel is büntethetik a hatóságok, és mostanában nemhogy enyhítésről, de inkább arról esik szó, hogy szigorítsanak a vonatkozó törvényeken. Egy készülő tervezet szerint – amelyet Charles Taylor exelnök felesége nyújtott be – a melegek házasodási kísérletét tíz év börtönnel sújtaná.

A melegjogok kérdése szerte Afrikában azután lett téma, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pár hónapja kijelentette, az Egyesült Államok a külföldre szánt pénzügyi segélyek költségvetésének összeállításakor kiemelt figyelmet fordít a melegek jogainak támogatására. A homoszexualitás a fekete kontinens 37 országában számít bűncselekménynek. Nigériában akár 14 évre is ítélhetik a melegeket, Ugandában pedig csak nemrég vették ki a büntetési tételek közül a kivégzést. Kamerunban nemrég tíz nőt tartóztattak le azzal a váddal, hogy leszbikusok.


Ellen Johnson-Sirleaf az első nő, aki szabad választáson nyerte el egy afrikai ország elnöki posztját
President of Liberia Ellen Johnson-Sirleaf smiles before speaking at Harvard University in Cambridge, Massachusetts September 18, 2006. REUTERS/Jessica Rinaldi (UNITED STATES)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.