Megverték a mollát az iráni lányok

Alaposan elvert két lány egy vallási vezetőt, aki megjegyzést tett egyikük ruházatára.

A félhivatalos Mehr hírügynökség szerint Ali Behesti hodzsatoleszlám (ez magas síita papi rang) megjegyzést tett a lányok egyikére, kifogásolva, hogy nincs elég visszafogottan öltözve. (Ez azt is jelentheti, hogy kilátszott a haja a kendő alól.) A papnak erre azt válaszolták, ha nem tetszik, akkor takarja el a szemét. A molla erre még egyszer odaszólt, mire a két lány nekiesett, ütötték, rúgták a jámbor és szemérmes férfiút.

Behesti végül háromnapos kórházi ápolásra szorult. A Szabad Európa Rádió szerint ez nem is olyan ritka eset Iránban. Több más nő is összecsapott már a vallási rendőrség szeméremőreivel. A Mehr megnevez három másik papot, akit a nők megvertek, mikor kéretlen öltözködési tanácsokkal látták el őket. Az viszont ritka, írta a CNN, hogy kisvárosokban álljanak így ki magukért.

Az iráni kormány az év elején akcióba kezdett az 1979 óta érvényes öltözködési szabályok betartásáért. Júliusban 53 kávézót és 87 éttermet zárattak be, mivel ott nem tartották be a hidzsáb-szabályokat, avagy mert lányok vízipipát szívtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.