Megvan Merkel ellenfele

Döntött a Német Szociáldemokrata Párt (SDP), a 65 éves Peer Steinbrück korábbi pénzügyminisztert indítják a jövő évi parlamenti választáson.

A szociáldemokraták vezetésében hárman vetélkedtek sokáig a kancellárjelölti tisztért: Sigmar Gabriel pártelnök, Frank-Walter Steinmeier korábbi külügyminiszter, jelenlegi frakcióvezető és Peer Steinbrück. Eredetileg úgy tervezték, hogy csak jövőre döntik el, ki is legyen a befutó, de ez nem tett jót a párt megítélésének, határozatlanságot, belső viszályt sugallt. Gabriel pártelnök tisztában volt azzal, hogy ő a párton kívül meglehetősen népszerűtlen, így komoly esélyt még ő se adott magának. Az utolsó lökést végül Steinmeier bejelentése adta meg: nem tart igényt a kancellárjelöltségre, egyszer már próbálkozott Merkel ellen 2009-ben, de kudarcot vallott. A párt többségét sem tudta maga mögé állítani, és bár szaktudását senki sem kérdőjelezte meg, mozgósítani sem tudná a választókat. A visszalépés mögött személyes okok is állnak: Steinmeier felesége nemrég veseátültetésen esett át, a házaspár nem érezte úgy, hogy készen állna egy kemény választási kampányra.

Steinbrück jelölésével most lendületet kaphat az SPD: bár egyelőre messze lemarad Angela Merkel mögött, ha a személyes tetszési indexeket nézzük, a volt pénzügyminiszterben megvan a megfelelő lendület és temperamentum, hogy az urnákhoz vigye a választókat. Bár a párton belül a jobboldali szárnyhoz sorolják, amely a gazdasági-nagyvállalati vezetőkkel is szót tud érteni, épp ez lehet az előnye a hagyományosan középre szavazó választók szemében. Steinbrück egyébként az első (még nagykoalíciós) kormányban Angela Merkel pénzügyminisztere volt, és a pénzügyi válság kezelésében is komoly elismerést szerzett. Most a pénzpiacok és a bankok ”megfegyelmezését” tűzte ki céljául, és akár kampányfogásként is értelmezhető az „adóztassuk meg jobban a menedzsereket” jelszava.

A lehetséges koalíciós partner Zöldek nem repestek Steinbrück jelölésétől: korábban nagy konfliktusaik voltak vele, amikor 2002 és 2005 között Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnökeként velük együtt volt kénytelen kormányozni. A német sajtóban megjelent gyors internetes közvéleménykutatások szerint a választók látnak esélyt rá, hogy Steinbrück legyőzze Merkelt.

Peer Steinbrück pénzügyminiszter és Angela Merkel kancellár vitatkozik Frank-Walter Steinmeier volt alkancellár, külügyminiszter feje felett 2009-ben. A választók szerint van esélye a kereszténydemokrata kancellár ellen
Peer Steinbrück pénzügyminiszter és Angela Merkel kancellár vitatkozik Frank-Walter Steinmeier alkancellár, külügyminiszter feje fölött
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.