Második nekifutásra Gauck a német államfő
Micsoda szép vasárnapunk van - ezekkel a meglehetősen földhözragadt szavakkal kezdte rövid beszédét Joachim Gauck, Németország 11. államfője. Gauckot vasárnap 991 szavazattal, 126 ellenében választotta meg a szövetségi gyűlés - ám mindenkit meglepett, hogy csaknem százan tartózkodtak. (A 126 szavazatot a Baloldali párt ellenjelöltje, a nácivadász Beate Klarsfeld kapta.)
Mindez nem szegte kedvét az új államfőnek: beszédében arra utalt, hogy huszonkét évvel ezelőtt, éppen március 18-án szavazhatott először: akkor tartották az első és az utolsó szabad választást az egykori NDK-ban. Joachim Gauck ötvenéves volt ekkor. Senkinek a fejében meg sem fordult, hogy egyszer majd ő áll az egyesített Németország élén, különösen nem egy másik egykori keletnémet, Angela Merkel kancellár társaságában.
A német államfő szerepe meglehetősen protokolláris, de a társadalom elvár bizonyos erkölcsi-értékrendbeli útmutatást tőle. A 72 éves Gauckra különösen nagy feladat vár, hiszen két közvetlen elődje, Christian Wulff és Horst Köhler is mandátuma közben mondott le. (Köhler úgy érezte, hogy a politika túl hevesen bírálta egy Afganisztánnal kapcsolatos kijelentését, Wulff pedig befolyásos üzletemberekkel fenntartott barátságaival – és a barátoktól kapott pénzekkel – nem tudott elszámolni). Ezek után már az is nagy eredmény, fogalmazott egy politikus epésen, ha kitölti az ötéves mandátumot.
Az evangélikus teológus Gauck már 2010 nyarán is a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek jelöltje volt Wulffal szemben az államfőválasztáson. Művészek, értelmiségeik valóságos országos kampányt indítottak mellette, de a vezető kormánypárt, a kereszténydemokrata CDU ellenében nem volt esélye. Sokat sejtetett, hogy Wulff mint akkori alsószászországi kormányfő – Merkel egyetlen lehetséges riválisa a CDU-n belül - csak a harmadik körben szerezte meg a szükséges szavazatokat.
Gauck úgy gondolhatta, ezzel vége is rövid politikai kitérőjének. Amikor azonban idén február közepén világossá vált, hogy Wulff nem maradhat tovább a Bellevue-palotában, a szocdemek és a zöldek ismét megkeresték Gauckot, hogy adott esetben vállalná-e jelölést. Újra igent mondott. Bár a CDU és állítólag személy szerint Merkel saját jelöltet szeretett volna - vagy legalábbis olyat, akinek a nevét ők dobják be a köztudatba.
Amikor a háttértapogatózások sikertelenek maradtak, és még a koalíciós partner liberálisok (FDP) is Gauck mellé álltak, a kancellár néhány órán belül 180 fokos fordulatot hajtott végre. A CDU, a CSU, az FDP, az SPD és a Zöldek közös jelöltet állítanak az államfőválasztáson - jelentette be, a német sajtó legnagyobb meglepetésére. Az ötpárti jelölt pedig - immár Merkel jelöltje - Gauck lett. Az új elnök – aki egy berlini taxiban értesült az államfői felkérésről –, ha kitölti az öt évet és lesz néhány emlékezetes beszéde, akkor Merkel szrtratégiai győzelmeként vonulhat be a történelemkönyvekbe.
De Gauck máris figyelmeztetett, hogy nem fog tudni minden elvárásnak megfelelni. Míg a „nagy” német államfők áltlalában a német múlttal, a holokauszttal, a németek háborús felelősségével igyekeztek szembesíteni nemzetüket, Gauck valószínűleg Wulff nyomdokaiba lép majd: a német társadalom integrációja, a bevándorlók és a németek kapcsolata lehet majd egyik fő témája.
Gazdasági és külpolitikai kérdésekben egyelőre nem szeretne megnyilvánulni, mert bevallotta, azokhoz nem ért, még tanulnia kell. Kedvenc témája egyébként az utóbbi években a „szabadság” kérdése. Nem tagadja, világéletében inkább konzervatív, mint baloldali értékeket vallott, így valójában senki sem érti, hogy Merkel miért nem gondolt rá korábban, mint államfőjelölt.
