Megválasztották az új iraki kormányt

Megválasztotta az iraki parlament kedden az arab ország új kormányát, kivezetve ezzel Irakot abból a kilenc hónapja tartó politikai zsákutcából, amely a gazdasági fejlődés megakasztásával és a felekezetközi erőszak visszatérésével fenyegetett.

A kabinet tagjai megválasztásukat követően letették a hivatali esküt.A parlament a 42 fősre tervezett kormány fejét, az előző kormányzati ciklust is miniszterelnökként töltő síita Núri al-Málikit, valamint a kabinet 29 miniszterét és három miniszterelnök-helyettesét választotta meg. Kilenc tárca - közte a nagyon fontos védelmi és a belügyminisztérium - élén egyelőre ügyvezetők állnak, a végleges vezetőkről ugyanis még vitáznak a koalíciós pártok. A kormányprogramot szintén jóváhagyta a törvényhozás.

Az Irakot megosztó etnikai és felekezetközi ellentéteket jól mutatja, hogy az eredetileg hétfőre tervezett parlamenti szavazást az utolsó pillanatig tartó frakcióviták és politikai alkudozás miatt egy nappal el kellett halasztani.Az iraki televízió által közvetített keddi parlamenti ülésen Máliki egyenként olvasta fel a kormánytagok neveit, majd Oszama an-Nudzsajfi házelnök minden esetben kézfeltartással történő szavazásra szólította fel a képviselőket. Nudzsajfi minden esetben megállapította, hogy a "parlamenti többség jóváhagyta" a jelöltet - nem rendelte el azonban azon képviselők kezének felemelését, akik elutasítják a jelölteket, vagy tartózkodni akartak a szavazástól.

A kabinet túlnyomórészt új tagokból áll, Máliki mellett egy kurd miniszterelnök-helyettes, valamint az "elmozdíthatatlan" Hosjar Zebari külügyminiszter, továbbá a sportminiszter és két államtitkár őrizte meg tisztségét. Huszein as-Sarisztáni eddigi olajipari miniszter energetikai kérdésekért felelős miniszterelnök-helyettessé, Abdul Karim Luabi olajipari miniszterhelyettes pedig miniszterré lépett elő. Rafi al-Esavi befolyásos szunnita vezető pénzügyminiszter lett.

A háború dúlta Irak ambiciózus programmal akarja újjáépíteni infrastruktúráját az olajbevételekből. A külföldi olajtársaságok számára megnyugtató lehet, hogy az iraki olajipar Sarisztáni ellenőrzése alatt marad - ez ugyanis garanciát jelenthet arra nézve, hogy Irak betartja a Sarisztáni által kötött megállapodásokat, amire az új iraki szénhidrogén-törvény hiányában nincs formális biztosíték. A március 7-én megtartott iraki parlamenti választásokat hónapokig tartó patthelyzet követte, mert a három fő iraki politikai erő, az iszlám szunnita és síita ágához tartozók, illetve a kurdok nem tudtak megállapodásra jutni a kormányalakításról.

Az egyezség végül novemberben született meg: az eddigi miniszterelnök, a választásokon 89 parlamenti képviselővel a második helyen végző Jogállami Szövetséget vezető Núri al-Máliki alakíthat kormányt. A kabinetet támogatásukról biztosították a szunniták, síiták és kurdok vezetői, de akkor Ijád Allávi volt miniszterelnök - akinek a választásokon győztes Iraki Blokk pártkoalíciója 91 mandátumot szerzett a 325 tagú parlamentben - még kimaradni látszott a kormány körül szerveződött szövetségből. További tárgyalások után született meg a döntés az Allávi vezette blokk kormányzati részvételéről, az Allávi által vezetendő stratégiai politikai tanács létrehozásáról, s arról, hogy az Iraki Blokk 11 miniszteri posztot kap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.