Megúszták a brutális olasz rendőrök

2001. július. 22. reggel a genovai kikötőben felállított sajtósátorban az itt dolgozó háromezer újságíró már rég nem a G8-ak döntéseivel foglalkozott: a Diaz iskolában történtekről beszélt mindenki.

Előző éjszaka közel 300 rohamrendőr betört az általános iskola épületébe, ahol információik szerint a Black Bloc fekete ruhás fiataljainak volt a szállása, valójában nem a szélsőséges csoport tagjai aludtak az osztálytermek padlóján hálózsákban, hanem fegyvertelen pacifisták és néhány újságíró. Arról, ami az iskolában végbement, az azóta az egész világot bejárt felvételek tanúskodnak: a jobban járt no-globálokat hordágyon vitték el a mentők. Társaik a földön feküdtek vértócsában, és ezzel még nem volt vége: a 93 sebesült elmondása szerint a gumibotozás, agresszió, kínzás, megalázás a rendőrkaszárnyában és a börtönben is folytatódott.

Órákon át mozdulatlanul kellett állniuk, volt, akinek meztelenül, testékszereiket puszta kézzel tépték ki a fülükből, nyelvükből, olasz és külföldi lányoknak-fiúknak trágárságokat kiabáltak, nemi erőszakkal fenyegették meg őket, politikai krédójuk miatt verték meg őket – a tanúvallomások szerint. Marc Covell, brit újságíró, halottnak tetette magát, de így is agyba-főbe verték: a bíróságon sírva számolt be arról, mit élt át.

A végül vád alá helyezett 28 rendőr egyikét sem mentették fel eddig állásából, sőt egyesek magasabb beosztásba kerültek. A genovai bíróság november 13-án született ítélete 13 rendőrt talált bűnösnek, egyikük sincsen parancsnoki rangban: összesen 35 évre ítélték el őket a vád által kért 108 év börtön helyett. A 28 vádlott közül csak egy volt jelen az ítélet felolvasásakor. Az áldozatok mindannyian ott voltak: Szégyen! Szégyen! - kiabálták az elsőfokú ítéletet hallgatva.

Az elítéltek kivétel nélkül a Diazba betörő rendőrök. A BBC által nyilvánosságra hozott felvételen jól látni, hogy ők vitték magukkal azt a táskát, amelyben az iskolában talált molotov-koktélok voltak.

A mostani ítélet csak részeredmény: nem tisztázza teljesen a 2001-es g8-as csúcs napjaiban rendezett tüntetések és utcai harcok résztvevőinek szerepét. A békés tüntetők hatalmas tömegébe a rendőrökkel való összecsapást kereső és a várost pusztító Black Bloc tagjai férkőztek be, akiket a mai napig nem azonosítottak, és azt sem derült, ki, hogy a rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, miként jutottak be Genova központjába. Erre sem az akkori Berlusconi, sem a későbbi Prodi-kormány nem keresett választ. Genovából tudósítva a városi stadionban a rendőrkordon áttörésére készülő fiatalokat is láttam: taktikájuk egyszerű volt, kiprovokálni a szintén pajzsos rendőri falanx támadását, majd másodpercek alatt eltűnni, így a gumibot- és könnygázeső a védtelen, mit sem sejtő tömeget érte. Genovában a szervezők a tüntetések harmadik, utolsó napjára értették meg, hogy nekik is kordonnal kell védeniük a felvonulókat. A hetvenes-nyolcvanas évek tüntetésein edzett szakszervezetiseket hívták biztonsági szolgálatra.

Seattle után, Európában Genovában tetőztek először a nagyhatalmak találkozásait kísérő tünetető-rendőr összecsapások. Genovának halottja is volt: a punka bestiák csoportjához tartozó huszonéves csöves, Carlo Giuliani, aki egy keze ügyébe került poroltóval támadt egy magára maradt csendőrautóra. A benne ülő szintén huszonéves csendőrfiú tüzet nyitott.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

2009-ben is Itáliában lesz a G8. A helyszín teljesen elszigetelt: a Szardínia melletti Maddalena-szigetén a volt USA támaszpont.

(RÓMA)

Egy tüntető próbálja védeni magát a 2001-es genovai G8 csúcsot kísérő tiltakozást szétverő rohamrendőröktől
Egy tüntető próbálja védeni magát a 2001-es genovai G8 csúcsot kísérő tiltakozást szétverő rohamrendőröktől
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.