Megtarthatta-e Kepes Rózsa Flores titkát?

A nemzetközi jog szerint bűncselekménynek számító tettek elkövetésére is készült Rózsa Flores Eduardó, akit múlt csütörtökön öltek meg több társával együtt a bolíviai kormányerők. Mindez abból a nyilatkozatából derült ki, amelyet Kepes Andrásnak adott utolsó, titkos „végrendelet-interjújában”. Kérdés: megtehette-e Kepes, hogy fél éven át titokban tartotta a birtokába került információt.

Több mint fél éve, szeptember 8-án készítette el Eduardo Rózsa Flores „végrendelet-interjúját” Kepes András tévés újságíró. Kettejük megállapodása szerint a felvétel titokban marad. Ám ha a riportalany meghalna Bolíviában, a videóval Kepes szabadon rendelkezik. Rózsa Florest – több társával együtt – április 16-án egy szállodai rajtaütésben megölték a bolíviai kormányerők, e hét kedden pedig bemutatta a végrendelet-filmet a Magyar Televízió.

A felvételből kiderül: Rózsa több olyan cselekedetre készült, amely a sztenderd nemzetközi jog szerint bűncselekmény. A riportalany a bolíviai kormányzattal, a Morales-rendszerrel szembeni kollektív önvédelemmel indokolta terveit. Santa Cruzban – ahová a hivatalos bolíviai hatóságokat megkerülve , a zöldhatáron át készült bejutni –  nem kisebb feladat várta, mint a város és a tartomány katonai védelmének megszervezése a kormányerőkkel szemben. Ennek során a már meglévő félkatonai alakulatokból kellett volna milíciát, ellenhadsereget szerveznie és felfegyvereznie. A fegyvereket – mondta el a filmben – nem legális csatornákon szerzik be, vagyis illegális fegyverkereskedelemre is készült. Ezt követően nem zárta ki azt sem, hogy embert fog ölni Bolíviában – „ez benne van a pakliban”, mondta.

Kérdés: jogszerűen cselekedett-e Kepes András, amikor fél éven át titokban tartotta riportalanya szándékait. Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke szerint ez attól is függ: vélelmezhető-e, hogy a nyilatkozó, azaz Rózsa Flores  meg is teszi mindazt, amit mond.  – Általánosságban: ha az újságírónak bűncselekmény, vagy annak elkövetésére irányuló szándék jut a tudomására, a hatóságokhoz kell fordulnia – szögezte le Eötvös Pál. Hozzátette: személy szerint ő  megosztotta volna információit a Külügyminisztérium illetékes osztályával.

Halák László, a MÚOSZ etikai bizottságának elnöke, médiajogász szerint kérdéses, hogy a mai dél-amerikai viszonyok közepette, a polgárháborús hangulatú Bolíviában Rózsa Flores tervei bűncselekménynek minősültek-e. Halák inkább a „nem” felé hajlik, hiszen Kepes riportalanya az egyik politikai irányzat nevében készült milíciát szervezni; nem gyilkosságra, hanem erődemonstrációra készült.

A médiajogász úgy vélte: az interjú elkészítésekor nem lehetett előre látni Rózsa Flores terveinek mai következményeit, sem a múlt csütörtöki tragikus végkimenetet. – Magam sem következtettem volna arra az interjú készültekor, hogy ebből nemzetközi bonyodalom támadhat – mondta lapunknak Halák László.

Kepes András a kérdésre kérdéssel válaszol: miért kellett volna egy bolíviai állampolgár bolíviai terveiről bármilyen magyar hatóságot értesítenie? Melyik magyar hatóságnak van bármi köze ahhoz, mi történik Bolíviában?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.