– Türelmes fickó maga? – kérdezte Srí Lanka külügyminisztere Erik Solheimet, amikor először találkoztak Újdelhiben. Akkor már közel tizenhét éve tartott az 1983-ban kirobbant polgárháború, amelyben sem a kormányerők, sem a Tamil Tigrisek nevű gerillaszervezet harcosai nem válogattak az eszközökben. A norvég parlamentben a Szocialista Baloldali Párt (SV) vezetőjeként  ülő, kiterjedt nemzetközi tapasztalatokkal bíró Solheimet közvetítőnek kérték fel a több tízezer halálos áldozatot követelő konfliktus rendezésére.

– Hogy lehetnék türelmes, hiszen naponta tucatszámra gyilkolnak meg maguknál embereket! – válaszolta az oslói politikus, amire partnere azzal replikázott: akkor Mr. Solheim, üljön fel az első Európába tartó gépre, itt Dél-Ázsiában másként mennek a dolgok. Hosszan, türelmesen kell tudni meghallgatni a feleket.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Solheim maradt és próbált közvetíteni. A türelem mellett megtanulta, hogy a nem feltétlenül politikai eszközökben, inkább „katonai megoldásokban” gondolkodó hadurakkal is lehet beszélni. Akkor sem adta fel, amikor a közvetítés kudarcot vallott, és 2009-ben a hadsereg vérfürdővel semmisítette meg a Tamil Tigriseket.

A hatvanéves Solheim jelenleg a világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő párizsi székhelyű szervezet, az OECD nemzetközi fejlesztésért felelős bizottságának elnöke. Korábban volt hazája környezetvédelmi és nemzetközi fejlesztési minisztere is. E minőségében elérte, hogy Norvégia a GDP egy százalékát költse nemzetközi fejlesztésre. Százhetven országot keresett fel, s ismerve a fejlett és gazdag Észak és a szegény Dél közötti különbségeket, nem lepte meg az Európa felé elindult menekülthullám. Pedig soha nem volt nagyobb a gazdag államok adakozókészsége, igaz, még több célzott, elsősorban a gazdasági fejlődést és a klímaváltozás elleni küzdelmet segítő befektetésre volna szükség. – Ha azt akarjuk, hogy más kontinensekről ne induljanak meg tömegesen Európa felé az emberek, ha nem akarunk háborúk, terrorizmus, környezeti katasztrófák elől menekülőket, akkor a legjobb nemzetvédelem, ha segítünk a bajban lévőkön – hangoztatta a lapunknak adott interjúban a napokban Budapesten járt expolitikus.

Tapasztalatai szerint igenis léteznek sikersztorik. Ilyen például Etió­pia. A 94 millió lakosú kelet-afrikai országból nem menekülnek tömegesen, mint a szomszédos – sokak által bukott államnak tekintett – Eritreából. A magyarázat egyszerű: Etiópiában tízszázalékos az éves gazdasági növekedés. Persze szegény ország, de a legfontosabb tényező, hogy az ottaniak látnak reményt egy jobb életre.

Szintén sikersztori Ruanda, Paul Kagame rendszere messze nem tökéletes demokrácia, de képes gazdasági fellendülésre. A brutális diktatúrák nem sikeresek, viszont a tekintélyelvű rezsimek képesek élhető színvonalat nyújtani – feltéve, ha az állam élén állók nem a legkorruptabb figurák. Elgondolkodtatónak tartja Dél-Korea fejlődését: jó hat évtizeddel ezelőtt még a világ legszegényebb országai közé tartozott, ma erős állam, a piacgazdaság, a befektetés és az oktatás révén a globális élbolyba lépett elő.

A nemzetközi fejlesztésben Solheim szerint a klímaváltozásra és a vízgazdálkodásra kell helyezni a hangsúlyt. – A víz a kulcs a szegénység elleni küzdelemhez – hangoztatta. A legfontosabbnak az USA és Kína együttműködését tartja, e két ország csodákra lenne képes. Együtt.