Megtalálták a ricint Obama merénylőjénél

James Everett Dutschke óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon.

Ricinre bukkantak annak a mississippi férfinak az egyik üzlethelyiségében, akit azzal gyanúsítanak, hogy mérgezett levelet küldött Barack Obama amerikai elnöknek, Roger Wicker republikánus mississippi szenátornak és egy mississippi bírónőnek, Sadie Hollandnak – derült ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által kedden benyújtott jegyzőkönyvből. A mérget több tárgyon is kimutatták, többek között egy porvédő maszkon, amelyet a gyanúsított, a korábban harcművészeti oktatóként ténykedő James Everett Dutschke dobott ki egy szemetesbe, harminc méterre a edzőteremnek használt tupelói üzlethelyiségtől.

Dutschkét szombaton tartóztatták le biológiai fegyver bevetésének a vádjával. Az ügy bírája pedig úgy döntött, hogy a 41 éves férfi óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon. Ha bűnösnek találják, akár életfogytiglant is kaphat.

Az FBI szerint a vádlott az interneten, az eBayen szerezte be a méreg alapjául szolgáló ricinusbabot, tavaly novemberben és decemberben is ötvenet-ötvenet, a lefoglalt számítógépén talált adatok tanúsága szetint pedig december 31-én pedig egy használati útmutatót is letöltött az internetről a méreg elkészítéséhez. Hogy a levelekbe rejtett ricin mennyire volt halálos, azt a jegyzőkönyv nem említi, de korábbi információk szerint Dutschke nem tudta a biológiai fegyverekben lévő finomságúra alakítani. A ricin a ricinus magjából kivonható, rendkívül mérgező fehérje, a biológiai fegyverek hagyományos alapanyaga. Belélegezve hat a legjobban, és 500 mikrogramm elég belőle ahhoz, hogy megöljön egy embert. Deborah Madden FBI-szóvivő bejelentése szerint az edzőtermet, a Tupelo Taekwondo Plust lezárták, miután megtalálták benne a mérget.

A férfi előzetes bírósági meghallgatását csütörtökre tűzték ki. Dutschke tagadja, hogy köze lenne a mérgezett levelekhez.

Az egész ügy mögött valószínűleg kicsinyes bosszú áll: mivel Dutschke KC monogrammal szignálta a ricinnel mérgezett leveleket, a hatóságok először egy Kevin Curtis nevű tupelói Elvis-imitátort hallgattak ki az ügyben. Curtis ügyvédje volt az, aki felhívta a figyelmet arra, hogy védence és Dutschke között többéves viszály dúl, Dutschkét pedig az FBI ezután vonta megfigyelés alá. A harcművészeti oktató az FBI szerint arra is vigyázott, hogy a leveleket Curtis stílusában írja meg, és olyan fordulatokkal fogalmazott, amilyeneket a Facebookon az Elvis-imitátor is használt.

Dutschkéról kiderült az is, hogy korábban már került összetűzésbe a törvénnyel pedofília miatt, vagyis amiért 2007 és 2013 között állítólag három, 7 és 16 év közötti lányt molesztált az edzőtermében. Ebben az ügyben Dutschke pár hete ártatlannak vallotta magát. A férfit ez előtt az ügy előtt is feljelentették már pedofília miatt, 2006-ban pedig az egyik célszemély, Holland volt az a bírónő, aki nem adott helyt Dutschke rágalmazási keresetének az egyik tanú – az egyik áldozata édesanyja – ellen. Holland és Dutschke között más kapcsolat is van: 2007-ben a bírónő fia, a demokrata Steve Holland képviselőjelölt volt, Dutschke pedig sikertelenül indult ellene egy mandátumért a mississippi állami törvényhozásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.