Megszüntették az eljárást Izrael volt budapesti nagykövete ellen

Bizonyítékok hiányában megszüntette az eljárást David Admon, Izrael volt budapesti nagykövete ellen a tel-avivi bíróság - írták izraeli napilapok.

Az ügyészség vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsította Admontot. Azt vetették a szemére, hogy a nagyköveti pozíciójából fakadó előnyöket kihasználta üzleti magáncélokra, kapcsolatainak felhasználásával pénzért "ajtókat nyitott meg" üzletemberek számára, a nagyköveti rezidencián magánrendezvényt szervezett egy barátja számára, valamint a budapesti volt zsidó kórház privatizálásánál közvetítői jutalékot kapott a fia. Admon kezdettől fogva ártatlannak vallotta magát és alaptalannak nevezte a vádakat.

David Admont, a reklámiparból jött üzletembert 2004-ben nevezték ki nagykövetnek Budapestre, az izraeli lapok szerint baráti alapon, ugyanis jó kapcsolatban volt Szilvan Salom akkori külügyminiszterrel. Az izraeli rendőrség és a külügyminisztérium  2007 augusztusában indított vizsgálatot ellene a Jediót Ahronót és a  Háárec című izraeli újságokban megjelent cikkek nyomán. Admon 2007.  szeptember 15-én távozott a nagyköveti posztról. Akkor azt mondta,  azért távozik, mert az izraeli kormányváltás után a politikai alapon kinevezett nagykövetek szerződését nem hosszabbították meg.

A bírósági döntés után Admon a Kalkaliszt című izraeli gazdasági  napilapnak kijelentette: kezdettől fogva tudta, hogy nem lesz semmi az egész ügyből. Hangsúlyozta, hogy bizonyos érdekkörök folyamatosan rágalmazták, pedig nagyköveti megbízatásának idején a kétoldalú kereskedelmi mérleg 90 millióról 500 millió sékelre bővült.

A volt nagykövet a Háárecnek azt mondta:  sajnálom, hogy bizonyos érdekkörök "nem haboztak gonosz szándékból fellépni ellenem, s nem  gondoltak arra, hogy mekkora kárt okoznak Izrael és kiküldöttjei jó hírének".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.