Megszüntette a Vatikán a révkomáromi bencés rendházat

Megszüntette a Szent Benedek Rend révkomáromi székházát a Vatikán. A végső döntést a szerzetesrendek ügyében illetékes Megszentelt Élet Kongregációja hozta meg november 13-án, miután meghallgatta minden érdekelt fél álláspontját – adta hírül hétfőn a SITA pozsonyi hírügynökség.

A verdikt szerint nem teljesültek azok a feltételek, amelyeket tizenöt évvel ezelőtt Ján Sokol akkori, Nagyszombat megyei püspök a dekrétumában megszabott. Nem folytattak pasztorációs tevékenységet, a rendház tulajdonképpen vallási értelemben nem is működött, néhányan viszont vitákba keveredtek a helyi egyházi közösséggel – állítja a közlemény.

A váratlan és a szlovák háttér-diplomácia jelentős befolyását tükröző döntés előzménye az, hogy tavaly nyáron Ján Orosch nagyszombati érsek a szlovákiai főegyházmegyére íratott át 660 hektárnyi, legalább 3 millió euró értékű, Révkomárom környékén található szántóföldet és erdőt. Addig ezek a Magyar Bencés Kongregáció tulajdonában voltak. Önkényes lépéséről még csak nem is tájékoztatta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot, aki az újságokból értesült a történtekről. Miután kétoldalúan nem sikerült rendezni a vitás kérdést, a Vatikánhoz fordult jogorvoslatért.

José Rodriquez Carballo érsek, a Szerzetesi Kongregáció titkára idén januárban az érintetteket levélben arról tájékoztatta, hogy a kánonjog alapján a nagyszombati érsek döntése semmisnek nyilváníttatik. Néhány héttel korábban a révkomáromi ügyészség, a fellebbezést jogosnak minősítve, elrendelte az érsekség javára történt kataszteri bejegyzés törlését. Mire Ján Orosch ellenlépésként megszüntette a rendházat.

Ezt követően a vatikáni álláspontra hivatkozva Várszegi Asztrik, a Magyar Bencés Kongregáció felelős elöljárójaként kérte az illetékes szlovák hatóságoktól a jogalanyiság helyreállítását, amit Pozsony nem teljesített, hanem nyilván háttérmunkába kezdett, amelynek eredménye a novemberi döntés.

A Nagyszombat megyei érsekség nyilatkozatban fogadta el a határozatot. Azt állítják, hogy kapuik minden szerzetesrend, a bencések előtt is nyitva állnak, ha tiszteletben tartják a Szentszék és az illetékes megyéspüspök egyértelmű rendelkezéseit. Szerintük azonban a Szlovákia területén működő rendházak nem tartozhatnak külföldi székhelyű kongregációk fennhatósága alá. Ugyanakkor a bencések tulajdonát nem lehet elidegeníteni, azok jelenleg az egyházmegye ellenőrzése alatt állnak. Ha elvben újraalakulna a független bencés rend, de a Szlovák Kongregáció fennhatósága alatt, akkor a vagyonukat visszakaphatják – olvasható a közleményben.

Megkeresésünkre Szalay György, a révkomáromi rendház és monostor jogi képviselője megdöbbenésének adott hangot a döntés miatt, amelyet nem kommentált, mert a vatikáni verdikt indoklását teljes egészében még nem ismeri.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.