Megszűnik Mexikóban a kőolajkitermelés állami monopóliuma

Enrique Pena Nieto mexikói elnök hétfőn este aláírta azt a törvénycsomagot, amely több mint hetven év után megnyitja a latin-amerikai ország kőolaj- és gázszektorát a magán és külföldi beruházók előtt.

Mint Pena Nieto az ünnepélyes ceremónián bejelentette, Mexikó energiaügyi minisztere még ezen a héten ismerteti azokat az olajelőfordulásokat, ahol a Pemex állami olajvállalaton kívül a külföldi és a magáncégek is kitermelésbe kezdhetnek a jövő évben a tenderezés eredményeként.

Mexikó a világ 15-ik gazdasági hatalma, a mostani energetikai reform véget vet a két állami óriáscég, a mintegy 150 ezer munkást foglalkoztató Pemex és a CFE rövidítésű elektromos társaság monopóliumának.

A nagy nemzetközi olajtársaságok, mint a Royal Dutch Shell és az ExxonMobil végig követte a több mint fél évig tartó törvényhozási ciklust, miután még tavaly decemberben Pena Nieto kormányának kezdeményezésére módosították az alkotmánynak azt a még 1938-ból származó cikkelyét, amely nemzeti tulajdonnak nyilvánította a kőolaj és földgázkincset, megtiltva a külföldi befektetéseket.

A reformot azt tette szükségessé, hogy Mexikó olaj-és földgázkitermelése az utóbbi évtizedben folyamatosan csökkent, mert a Pemex nem rendelkezik a mélytengeri olajfúrásokhoz megfelelő technológiával.

– Ismételten megerősítjük, hogy az energiareform megőrzi és biztosítja a nemzet tulajdonlását a Petróleos Mexicanos (PEMEX) a Szövetségi Villamossági Bizottság (Comisión Federal de Electricidad- CFE), a földalatti szénhidrogének és az olajból származó jövedelmek felett - hangsúlyozta az elnök. Megjegyezte: „Ezzel a reformmal, ki tudjuk termelni a kőolajat a mélyvízi területekről, és jobban ki tudjuk használni a temérdek palagáz tartalékokat, hogy olyan gázhoz jussunk, amellyel olcsóbb elektromos áramot tudunk termelni. Ennek következtében Mexikó csökkenteni fogja a külföldtől való függését és biztosítani fogja energiabiztonságát".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.