Megszorító csomag Csehországban

Emelnék az áfát, jövőre befagyasztanák a köztisztviselők bérét és a nyugdíjakat, lényegesen csökkentik a jóléti kiadásokat; a gazdasági miniszter szerint Magyarország már előbbre tart Csehországnál.

Gyorsított eljárásban kezdi el tárgyalni ma a prágai parlament alsóháza a cseh kabinet szigorú takarékossági csomagját. Ha a tervezetet jóváhagyják, akkor jövőre hetvenmilliárd koronával (hozzávetőleg hétszázmilliárd forint) csökkenne az államháztartás egyre fenyegetőbb hiánya, amely ebben az esetben 155 milliárd lenne. Az utóbbi összeg a nemzeti össztermék (GDP) 5,2 százalékát tenné ki. Jövőre nem emelnék a nyugdíjakat és a létminimumalapot, befagyasztanák az állami hivatalnokok és valamennyi köztisztviselő bérét, beleértve a pedagógusokét is.

Tíz százalékkal csökkentenék a gyermekgondozási segélyt, továbbá a családi pótlékot, valamint a táppénzek összegét. Legalább 25 milliárddal faragnák le a minisztériumok költségeit. Négy százalékkal csökkentenék a közjogi méltóságok és a bírák bérét, s megadóztatnák a képviselők költségtérítését. Kilencről tízre, illetve tizenkilencről húsz százalékra növelnék az általános forgalmi adót. Több lesz a bor, a tömény italok és a sör, továbbá az üzemanyagok jövedéki adója, dobozonként 2,5 koronával emelik a cigaretták különadóját. Megemelt, 23 százalékos adót fizetnének azok a személyek, akiknek a havi bére meghaladja a bruttó 145 ezer koronát.

Mirek Topolánek, a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke bejelentette, hogy képviselőik csak módosítások nélkül hajlandók megszavazni a tervezetet. A cseh szociáldemokraták (CSSD) viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a nyugdíjakat legalább kétszáz koronával emeljék, a gyermekgondozási segélyt és a családi pótlékot pedig ne csökkentsék. A nagyobb kiadást a hazárdjátékokat üzemeltető cégeknek és személyeknek, továbbá a milliomosoknak a javasoltnál nagyobb mértékű megadóztatásával ellensúlyoznák.

Jan Fischer miniszterelnök közölte, hogy hivatalnok-kormánya a tervezet jóváhagyásától teszi függővé további lépéseit. Kabinetjét Mirek Topolánek bukása után választották meg azzal a feladattal, hogy készítse elő a kora őszre tervezett előre hozott választásokat és a jövő évi költségvetést. Miután az idén már nem lesznek választások, a jelenlegi kormány megbízatási idejét a parlamenti pártok alkujával meg kellene hoszszabbítani. Egyelőre erről sincs egyezség a pártok között.

Eduard Janota gazdasági miniszter hónapokkal ezelőtt a magyarországi gazdasági válsággal riogatott, amely szerinte Csehországot is elérheti. E héten viszont kijelentette: – Bocsánatot kellene kérnem a magyaroktól, mert ami a hiány lefaragását illeti, ők ma már előbbre vannak nálunk – hangsúlyozta. Magyarországgal példálódzott a Lidové noviny cseh értelmiségi napilap is.

– „A magyarok komolyan vették az államháztartás katasztrofális hiányát, és olyan radikális megszorításokat foganatosítottak, amelyekkel elkerülhető az államcsőd. Ez azonban olyan politikai bátorságot követelt, amelyet Csehországban egyelőre nem látunk. A lap munkatársa egyébként úgy tudja, hogy Bajnai Gordon a 2010-es költségvetés elfogadása után valószínűleg lemond, s átadja helyét Szili Katalinnak.

Václav Klaus és Jan Fischer koccintás közben
Czech Republic's President Vaclav Klaus (R) and Senate Chairman Premysl Sobotka (L, background) toast with newly appointed Prime Minister Jan Fischer at Prague Castle May 8, 2009. Klaus appointed a caretaker administration, led by Fischer, on Friday which will complete the central European country's term as European Union president and lead it to an early election in October. REUTERS/Jakub Hnevkovsky (CZECH REPUBLIC POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.