Csomagolhatnak a Kirgizisztánban állomásozó amerikai csapatok

A kirgiz parlament megszavazta csütörtökön az Egyesült Államok által használt Manasz légi támaszpont bérleti szerződésének felmondását. Ahhoz, hogy életbe lépjen az erről elfogadott törvény, még alá kell írnia Kurmanbek Bakijev elnöknek.

Ehhez azonban aligha fér kétség, hiszen ő maga kezdeményezte a dolgot. Az elnöki aláírás és a hivatalos értesítés után az amerikai erőknek hat hónapon belül kell távozniuk a bázisról, amelynek az Afganisztánban harcoló amerikai erők ellátásában jutott eddig jelentős szerep.

Bakijev azután jelentette be a támaszpont bezárásának szándékát, hogy Oroszország több mint kétmilliárd dollárnyi segélyt, illetve hitelt ígért a hónap elején Kirgizisztánnak. A kormányzó Ak-Dzsol párt által uralt parlamentben fölényesen érvényesült az elnöki akarat (78 támogató szavazat egy ellenében), de a kirgiz ellenzék bírálja Bakijevet ezért a döntéséért, és azzal vádolja, hogy kiárusítja az országot Moszkvának. Moszkva és Biskek egyébként egyaránt tagadja, hogy a megígért orosz segélynek közel lenne Bakijev döntéséhez.

A Manasz az utolsóként megmaradt amerikai légi támaszpont a közép-ázsiai térségben. Elvesztése problémát jelenthet Barack Obama amerikai elnök ama tervének megvalósításában, hogy további csapatokat küld Afganisztánba a tálibok elleni harcra. Az Egyesült Államok azonban már javában keresi az alternatív szállítási útvonalakat, annál is inkább, mivel a Pakisztánon át vezető utánpótlási vonalak egyre bizonytalanabbnak tűnnek az afganisztáni iszlamista tálibok és a velük rokonszenvező radikális pakisztáni muzulmán szervezetek ottani megerősödése miatt.

David Petraeus tábornok, az Afganisztánban és Irakban szolgáló amerikai erők főparancsnoka kedden Üzbegisztánban járt, alternatív útvonalat keresve az amerikai haderők ellátása számára, szerdán este pedig Tádzsikisztánba érkeztek amerikai katonai szakértők, hogy felmérjék az ottani tranzitlehetőségeket.

A középkori kirgiz eposz hősének nevét viselő Manasz támaszpont ügye része a közép-ázsai térség feletti befolyásért folytatott amerikai-orosz versengésnek. A jelentős olaj- és gázkészletekkel rendelkező térség része volt a Szovjetuniónak, s Oroszország ma is úgy tekint rá, mint hagyományos érdekszférájának részére. Oroszországnak is van egyébként légi támaszpontja Kirgizisztánban, méghozzá meglehetősen közül a Biskek melletti Manasz támaszponthoz.

 

 

 

Helyiek közlekednek az amerikai hadsereg által használt manaszi légitámaszpont mellett 2009 februárjában
Helyiek közlekednek az amerikai hadsereg által használt manaszi légitámaszpont mellett 2009 februárjában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.