Megszavazta az RMDSZ-kisparlament a kormányból való kilépést

Nagy többséggel elfogadta a romániai magyar érdekvédelmi szervezet ellenzékbe vonulását az RMDSZ szövetségi képviselők tanácsa (SZKT).

A Marosvásárhelyen, szombaton délután tartott szavazáson mindössze hárman támogatták a kormányon maradást, hét képviselő pedig tartózkodott.

A szavazást megelőzően elhangzott politikai beszámolójában Kelemen Hunor elnök elmondta, hogy a szövetség szűkebb vezetése a novemberi elnökválasztás második fordulója után rendelt egy közvélemény-kutatást, annak alapján javasolta a kormányból való kilépést. A felmérés konklúzióit ismertetve közölte: a második fordulóban több magyar ember vett részt, mint az elsőben annak ellenére, hogy egyik román jelöltnek sem volt közvetlen üzenete a magyarok számára.

Hangsúlyozta: a magyar választók nagy többsége a második fordulóban proteszt-szavazó volt, amit nagyon világosan meg is indokoltak a megkérdezettek.

- Nagyon rövid idő alatt drámaian csökkent azoknak a száma, akik ebben a kormányzásban még hisznek, akik jónak látják, hogy folytassuk a kormányzást. Úgy kormányozni, hogy annak egyre kisebb a támogatottsága, úgy kormányozni, hogy a jó kormányzás lehetőségében mi magunk is kételkedünk, úgy kormányozni, hogy az a két év múlva esedékes választásokon a parlamenti jelenlétünket kockára tegye, nem szabad – hangsúlyozta a szövetségi elnök.

A kormányon maradás mellett érvelt felszólalásában Frunda György, az SZKT volt elnöke, aki szerint az ellenzékbe vonulással a szövetség elveszti egyik legfontosabb eszközét, és a „senki földjére" lép. Hangsúlyozta, hogy a magyarság nem nyert Klaus Johannis győzelméből, mert a szász származású politikus nem vállalja azokat a kisebbségi kérdéseket, amelyeket ellenjelöltje, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök vállalt volna.

Az SZKT állást foglalt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása" ellen, és döntött arról is, hogy az RMDSZ soron következő tisztújító kongresszusát 2015. április 17–18-án, Kolozsváron tartják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.