Mégsincs melegjogi áttörés Oroszországban

A meglepetésszerű engedélyezés után váratlanul visszavonta a szentpétervári vezetés a hozzájárulását a meleg büszkeség helyi rendezvényéhez.

 – Egy törvényesen engedélyezett megmozdulást két nappal a megrendezés előtt letiltani teljesen abszurd – nyilatkozott a csütörtök esti fejleményekről Nyikolaj Alekszejev. A melegek jogvédőjeként fellépő aktivista szerint azért is felháborító az engedély visszavonása, mert a meghirdetett rendezvényre sokan eljöhetnek, ám engedély híján – a gyülekezést szabályozó törvény új, szigorú módosítása alapján – a megjelentek akár háromszázezer rubeles – egy rubel kb. 7 forint – bírsággal lesznek sújthatók. – Talán így akar egy kis pénzt keresni Szentpétervár – ironizált a jogvédő.

Az elutasítás önmagában nem lett volna meglepő, hiszen Oroszországban melegjogi rendezvényhez még nem járultak hozzá. Ezért is tűnt áttörésnek az engedélyezés, amely alapján Szentpétervár egy távol eső részében – ellenzéki megmozdulások gyakori helyszínén – ezer ember számára lehetővé tették a rendezvény megtartását. Egészen máig.

A városvezetés a visszavonást azzal indokolta, hogy lakók sokasága fordult tiltakozó levelekkel hozzájuk, elítélve a rendezvény megtartását. Oroszországban eddig még egyetlen alkalommal sem engedélyezték a hasonló rendezvényeket, bár a melegjogi aktivisták többször megpróbáltak tüntető felvonulást szervezni Moszkvában és az ország más városaiban is. Ezek azonban vallási radikálisok ellenállásába ütköztek, a rendőrség hallgatólagos egyetértésével. (Május elsején 17 melegjogi aktivistát vettek őrizetbe Szentpéterváron, miután egy felvonuláson a melegmozgalom jelképét, a szivárványos zászlót lengették, amelynek használata nem volt előzetesen egyeztetve a hatósággal.) Két héttel később pedig nacionalista csoportok támadtak a szentpétervári Petrovszkij parkban azokra a tüntetőkre, akik az ellen a helyi rendelkezés ellen tiltakoztak, amely hétezer rubeles büntetéssel sújtja a pedofília és homoszexualitás propagálását. (A pedofília és a homoszexualitás összemosása keltett megütközést a melegjogi aktivistákban.)

Oroszországban a homoszexualitás 1993-ig bűncselekménynek számított, ötévi szabadságvesztéssel volt sújtható. 1999-ig betegségnek minősült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.