Mégsem megy a dalai láma Romániába?

A dalai láma nem látogat ősszel Romániába, legalábbis így tudja az Evenimentul Zilei című román napilap hétvégi internetes kiadásában, miközben a száműzetésben élő buddhista vallási vezetőt meghívó Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodájának nincs tudomása a szeptemberre tervezett utazás elmaradásáról.

A román napilap felvette a kapcsolatot a dalai láma személyi titkárával, Tenzin Taklhával, aki állítólag azt mondta: a vallási vezető valóban elfogadta a meghívást, de később úgy határozott, hogy mégsem utazik Romániába. A lap szerint a titkár úgy fogalmazott: a látogatással kapcsolatban "elvi megállapodás" született, ennek ellenére mégsem kerül sor az útra. Hozzáfűzte: a vallási vezető látogatásait illetően azt az elvet követik, hogy ne okozzanak semmiféle kellemetlenséget.

Az Evenimentul Zilei szerint Tőkés László környezetében meglepetéssel fogadták a hírt a tibeti személyiség döntéséről. Az erdélyi Krónika internetes kiadásában idézte Demeter Szilárdot, az EP-képviselő sajtóirodájának vezetőjét, aki elmondta: megkapták a dalai láma európai irodájától azt a levelet, amely megerősíti a szeptember 23-24-ére tervezett látogatást. Hivatalosan még nem értesítettek bennünket, hogy a látogatás esetleg elmaradna. Reméljük, hogy mégis sor kerül rá, hiszen két éve dolgozunk ennek érdekében - mondta Demeter.

Tőkés László április közepén jelentette be, hogy a dalai láma elfogadta meghívását, és szeptemberben kétnapos látogatást tesz a Székelyföldön. A tervek szerint a dalai láma a háromszéki Csomakőrösre, Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujába utazik, ahol megkoszorúzza az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd előadást tart Sepsiszentgyörgyön.

Röviddel Tőkés bejelentése után a bukaresti külügyminisztérium közleményben hangsúlyozta, hogy a román hatóságok nem hívták meg a dalai lámát romániai látogatásra, Bukarest pedig „egyetlen, szuverén és területileg egységes Kína létezését ismeri el, amelynek Tibet is része".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.