Mégsem lesznek előrehozott választások Svédországban

A miniszterelnök korábbi bejelentésével ellentétben mégsem lesznek Svédországban előrehozott választások, amelyet Stefan Löfven azért helyezett kilátásba december elején, mert a parlament elutasította a nemrég hivatalba lépett kisebbségi kormánykoalíció költségvetési tervezetét.
A svéd sajtó meg nem nevezett forrásoktól úgy értesült szombaton, hogy megállapodás jött létre az ellenzéki jobbközép négypárti szövetség, illetve a szociáldemokraták és a Zöldek alkotta kormány között arról, hogy Löfven marad a miniszterelnök, és néhány módosítással végrehajtja az ellenzék által benyújtott és decemberben a szélsőjobboldali Svéd Demokraták támogatásával elfogadott 2015-ös költségvetést.

A belpolitikai válságért Löfven a parlamenti mandátumok 10 százalékát birtokló szélsőjobboldali Svéd Demokraták pártot okolta, amely szerinte "ki akar ütni minden kormányt, amely nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek" - írja a Híradó.

A bevándorlásellenes párt korábban azt ígérte, hogy kormányozhatatlanná teszi az országot, amíg nem teljesülnek a jelenlegi liberális bevándorlási törvények drákói szigorításáról és a Svédországba érkező menekültek számának 90 százalékos csökkentéséről szóló követelései.

A kormányfőnek december végéig várnia kellett volna az előrehozott választások hivatalos bejelentésével. Legutóbb 1958-ban fordult elő Svédországban, hogy előrehozott választásokat tartottak.

Felmérések egyébiránt azt mutatták, hogy az előrehozott választások sem oldották volna fel a politikai patthelyzetet, sem a bal-, sem pedig a mérsékelt jobboldal nem szerzett volna többséget, és továbbra is a szélsőjobboldali párt maradt volna a mérleg nyelve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.