Mégsem ér véget az afganisztáni háború

A tervezett év végi csapatkivonás ellenére Barack Obama úgy döntött, hogy az amerikai katonáknak még legalább egy évig kell harcolniuk a tálibok ellen Afganisztánban.

Hiába mondta Barack Obama májusban a Fehér Házban, hogy a 2014-es afganisztáni kivonulást követően az amerikai katonák nem vesznek részt harcokban, és az országban maradó 9800 katona csupán az afgán erők kiképzésében és az al-Kaida csoportok felkutatásában vállal szerepet, a harc 2015-ben is folytatódik – tudta meg a New York Times (NYT) kormányzati és katonai forrásokból.

 

Obama a bagrami légitámaszponton 2014 májusában. Meggyőzték a maradásról
Obama a bagrami légitámaszponton 2014 májusában. Meggyőzték a maradásról
Jonathan Ernst / Reuters

Az eredeti elképzeléssel ellentétben Obama állítólag már engedélyezte is, hogy bizonyos helyzetekben az amerikai csapatok 2014 után is légicsapásokkal segítsék azt afgán erőket, valamint a szárazföldi csapatok elkísérjék az afgán katonákat a tálibok elleni bevetésekre.

A lap szerint az elnök hosszas vitát követően jutott arra az elhatározásra, hogy az amerikai katonáknak a 13 éves háborút követően továbbra is harcolniuk kell a tálibok és más, az amerikai csapatok és Afganisztán stabilitását fenyegető terrorista csoportok ellen.

A NYT szerint nem volt könnyű döntés, hiszen az elnökre két oldalról is nagy nyomás nehezedett. Egyfelől ígéretet tett a háború befejezésére, másfelől a Pentagon erősködött, hogy az amerikai katonák még mindig sikerre vihetik a sokat kritizált afganisztáni jelenlétet. Az elmúlt hetekben zajló vita során állítólag több tanácsadó is azt javasolta Obamának, hogy ne engedjen a nyomásnak, ám az elnök végül meghajolt a Pentagon akarata előtt.

„Volt egy olyan elképzelés, miszerint a jelenlétnek nagyon korlátozottnak kellene lennie, és kizárólag az al-Kaidára összpontosítania... de a hadsereg végül megkapta, amit akart" – mondta a lapnak egy kormányzati forrás, habár péntek este katonai körökben tagadták az értesüléseket.

Az iraki kivonulással az amerikaiak káoszt hagytak maguk után, és Afganisztánban most ugyanettől félnek
Az iraki kivonulással az amerikaiak káoszt hagytak maguk után, és Afganisztánban most ugyanettől félnek
Omar Sobhani / Reuters

Szakemberek szerint tény, hogy az afganisztáni háború mindig is érzékeny téma volt, és az adminisztráción belül is sok vitát váltott ki, az utóbbi időben úgy tűnt, már döntöttek a dologban, ám a közelmúltban ismét napirendre került a kérdés. Ennek oka pedig az Iszlám Állam iraki és szíriai előrenyomulása, ami egyebek között az iraki hadsereg teljes összeomlásával járt. Ezek a fejlemények bizonyítani látszottak azokat a kijelentéseket, miszerint az iraki misszió nem járt sikerrel, hiszen a kivonulás után egy gyenge lábakon álló hadsereget és egy kevéssé stabil politikai közeget hagytak hátra.

Obama döntését – amelyet állítólag heteken belül hivatalosan is bejelentenek – a források szerint Afganisztánban is örömmel fogadták. A közelmúltban beiktatott elnök, Asráf Gáni és belbiztonsági tanácsadója állítólag már régóta kérték az amerikaiakat, hogy ne korlátozzák jelenlétüket 2015-ben, és folytassák a tálibok elleni aktív harcot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.