Mégsem engedik szabadon az elrabolt diáklányokat

A több száz nigériai diáklányt elrabló Boko Haram vezetője tagadja, hogy tűzszünetet kötött volna a nigériai kormánnyal. A nyugat-afrikai országban élők így néhány reményteljes nap után ismét rettegésben élnek, és várják, hogy mikor csapnak le ismét az iszlamista szélsőségesek.

„Amikor az első ember megölésére kényszerítettek, az egész testem remegett, majd a földre zuhantam. Kényszerítettek, hogy álljak fel, és nézzem végig, amíg megölnek egy másik embert. Ekkor azt gondoltam, az lesz a legjobb, ha megszerzem tőlük az egyik fegyvert, és végzek magammal" – mesélte a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet munkatársának az áprilisban elrabolt közel 300 diáklány egyike, akinek végül sikerült megszöknie. 

A túlélőkkel készített interjúkat a napokban hozták nyilvánosságra, épp amikor a sokat kritizált nigériai vezetés arról próbálta meggyőzni a világot, hogy évek óta tartó konfliktust követően végre tűzszünetet kötött a nyugati oktatást bűnnek tartó szervezet vezetőjével.

Négy hónappal a következő választások előtt sokan kétkedve fogadták a jó hírt, és a jelek szerint nekik lett igazuk. Abubakar Shekau, a Boko Haram vezetője ugyanis egy tegnap nyilvánosságra hozott videoüzenetben tagadta azokat az állításokat, melyek szerint megegyezett a kormánnyal, és a fegyvernyugváson túl a több mint 200 diáklányt is szabadon engedi.

„Nem állapodtunk meg tűzszünetben. Nem tárgyaltunk senkivel. Ez hazugság. Nem is fogunk egyezkedni, mi abban az üzlet? Allah azt mondta ne tegyük" – idézi a BBC Shekaut, aki hozzátette, hogy a diáklányokon kívül egy német állampolgárságú tanárt is fogságban tartanak, akit még júliusban raboltak el.

A lányokat illetően elmondta, hogy a keresztényeket immár áttérítették az iszlámra, és a harcosok feleségeiként élik mindennapjaikat. Az áprilisi emberrablást követően mindössze 57 lány nyerte vissza szabadságát, 219-en még mindig fogságban élnek (a HRW legutóbbi jelentése szerint azonban összesen 500 lányt és asszonyt tartanak jelenleg fogva).

A fél évvel ezelőtti események, és az azt követő #BringBackOurGirls kampány óriási médiavisszhangot váltott ki. Mindennaposak voltak a lányokról szóló hírek, az elmúlt hónapokban azonban mintha a világ és a nigériai kormány is megfeledkezett volna a diákokról. A Boko Haram pedig mindeközben fáradhatatlanul végezte ámokfutását, számos merényletet és emberrablást hajtottak végre, főként az ország északkeleti részén. Hivatalos adatok szerint csak a tavalyi évben 2000 ember vesztette életét a szélsőségesek keze által.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.