A vitatott Jobbik-ítélet után a Bayer-pert már nem tárgyalja a bíró

Takács Attila Péter kolozsvári konzul lesz azután, hogy márciusban az egyik döntésével kimondta, a Jobbik nem neonáci párt.

Meghatározatlan időre elnapolták Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti EP-képviselő Bayer Zsolt elleni keresetének tárgyalását a Fővárosi Törvényszéken, miután az ügyet eredetileg tárgyaló bírót, Takács Attila Pétert felmentették a tisztségéből – áll abban a közleményben, amelyet kedden Lunacek adott ki az ügyről.

Lunacek ügyvédje, Németh Zsolt és a Transparency International együtt kérte a visszarendelését és új bíró kinevezését. Az előbbi közvetve már meg is történt, Takácsot ugyanis Áder János köztársasági elnök július 30-i hatállyal felmentette a bírói tisztségéből. Áder a felmentést nem indokolta, de a háttérben Takács pályamódosítása áll, a bírót ugyanis konzullá nevezték ki a kolozsvári magyar kirendeltségen.

Takács az egyik márciusi ítéletével keltett hatalmas feltűnést, amikor 66 ezer forint pénzbírságra és bocsánatkérésre kötelezte Karsai Lászlót, amiért a történész az ATV egyik 2011-es műsorában a neonáci jelzőt használta a Jobbikra. A párt a jó hírneve megsértése miatt nyújtott be keresetet Karsai ellen a fővárosi Törvényszéken.

Ami Lunaceket illeti, ő a személyiségi jogainak a megsértése miatt márciusban fordult a maga keresetével a törvényszékhez a Magyar Hírlap publicistájának, Bayer Zsoltnak a hírhedt kirohanása után. Bayer az Echo TV egyik tavaly februári műsorában nevezte „ótvar hazug idiótának” az osztrák zöldpárti képviselőnőt, aki egy EP-vitán a békemenetet bírálta az EU-ellenes és antiszemita transzparensekért. Bayer később bocsánatot kért a „csúnya jelzőkért”, Lunacek pedig először a magyar médiahatóság előtt élt panasszal a sértő kijelentések miatt, ám ott elutasították. A Fővárosi Törvényszéken zajló pert Takács kapta, az ő felmentése után az ügy most új bíró kirendelésére vár.

Lunacek márciusban benyújtott keresetének a teljes szövegét a Galamus közli.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.