Megérkeztek Iránba a NAÜ ellenőrei

Megérkeztek Iránba a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei, hogy megvizsgálják azt a nukleáris létesítményt, amelyet jó ideje nem láthattak külföldi szakértők. Haszan Roháni iráni elnök szombati tévébeszédében a nemrég kötött atomalkut védelmezte.

A félhivatalosnak számító iráni Mehr hírügynökség szombaton jelentette, hogy az ügynökség két ellenőre ellátogat az araki kísérleti nehézvizes reaktorhoz. A hírügynökség mást nem közölt ezzel kapcsolatban.

Irán novemberben állapodott meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel arról, hogy nagyobb betekintést enged atomipari létesítményeibe. Ez a megállapodás nem része annak az alkunak, amelyet Irán ugyancsak novemberben az úgynevezett hatokkal - az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával és Németországgal - kötött arról, hogy befagyasztja atomprogramját fél évre az őt sújtó nemzetközi szankciók enyhítéséért cserében.

Az alkut bírálja Iránban a keményvonalas politikai ellenzék, és Haszan Roháni iráni államfő éppen szombaton vette védelmébe a szerződést egyetemisták előtt mondott beszédében, amelyet az iráni tévé élőben közvetített.

Az ellenzék a nyugat iránti túlzott engedékenységet veti Roháni szemére, ő viszont arról győzködi ellenlábasait, hogy Irán a nemzetközi tárgyalásokon kulcsfontosságú kérdésekben, így nemzeti szuverenitásában nem ment bele kompromisszumokba. Azt mondta: a nemzetközi szankciók enyhítése fontos az iráni gazdaságnak, márpedig a gazdasági helyzet javítása éppoly fontos, mint a békés atomprogram folytatása, mivel gazdasági erő híján nem erősödhet a nemzet hatalma.

A diákok többször megakasztották beszédét: támogatói reformokért, korszerűsítésért kiáltoztak, keményvonalas bírálói azt üvöltözték, hogy halál Amerikára! Roháni erre azt magyarázta, hogy belső összhang kell a célok eléréséhez, az összhanghoz pedig nagyobb tolerancia.

"Ha nem tudunk megegyezni egy belső ügyben az ésszerűség talaján állva, akkor hogyan tudnánk a bonyolult, térségbeli és globális kérdésekben? – vetette fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.