Megrendezett riportban leplezték le a román „fegyverkereskedőket"

A román hatóságok szerint a Sky News lefizette azt a négy románt, aki a brit csatorna vasárnap sugárzott riportjában álarcosan, a nyugat-európai terroristákat fegyverekkel ellátó banda tagjaként jelent meg. Az ügyészek lefoglalták a riportban támadófegyverként bemutatott, amúgy teljesen legálisan tartott vadászfegyvereket.

– Az eddig rendelkezésre álló információk megerősíteni látszanak a korábbi feltevésemet, miszerint a brit újságírók által kidolgozott forgatókönyvről van szó – jelentette ki szerdán délelőtt Daniel Horodniceanu, a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vezetője. Egyúttal megerősítette azokat az információkat, amelyek a reggeli órákban ügyészségi forrásokból már kiszivárogtak. Ezek szerint Marosvásárhelyen és a szintén erdélyi Beszterce-Naszód megyében több helyszínen házkutatást tartottak, lefoglalták a riport felvételénél használt fegyvereket, előállították és Bukarestbe kísérték kihallgatásra az állítólagos fegyvercsempészeket, illetve az összekötőt, aki elvezette a Sky News stábját az állítólagos fegyvercsempészekhez.

A közel ötperces filmet – a riportban elhangzottak szerint – többhónapos egyeztetés után, Románia egyik elszigetelt vidékén vették fel. A videón négy maszkos férfi elmondja, hogy a fegyvereket Ukrajnából hozzák, és készek bárkinek eladni, aki megadja a kért árat, legyen bankrabló vagy terrorista. A riport végkicsengése: a kelet-európai bűnbandák korlátlan mennyiségben szállítanak illegális fegyvereket a Nyugat-Európát fenyegető terroristáknak. Hogy a kapcsolat egyértelmű legyen, vágóképként a Charlie Hebdo szatirikus folyóirat párizsi szerkesztősége elleni támadás felvételeit használták.

A román sajtó a film vasárnapi adásba kerülése után megpróbált kapcsolatba lépni az újságíróval. Stuart Ramsay előbb készségesen beszélt a filmezésről. Elmondta, hogy kezdetben albán, szerb és boszniai csoportokkal vette fel a kapcsolatot, de találkozóra velük nem került sor, mert nem bíztak benne. Állítása szerint kilenc hónapig tartott az egyezkedés a román csempészekkel, akik azért vállalták, hogy a kamerák elé állnak, mert nem féltek a hatóságoktól. „A kapcsolataink elvezettek egy románhoz, aki családtagja volt az egyik bandatagnak. Semmi okom nem volt azt feltételezni, hogy nem az, akinek kiadta magát. Elkísért egy volt katona is, aki a védelmemet ellátta, és aki megerősítette, hogy katonai fegyverekről van szó" – nyilatkozta a brit újságíró.

A DIICOT verziója szerint Ramsay mindössze három hete, július 18-án lépett kapcsolatba egy Nagy-Britanniában dolgozó román vendégmunkással. A 40 éves Aurelian Mihai Tana elkísérte őt és operatőrét Marosvásárhelyre, ahol bemutatta két ismerősének. Ugyancsak ő volt az, aki később az ügyészeknek elmondta, hogy Ramsay alaposan felkészülve érkezett: terepszín ruhákkal és előre megírt párbeszédekkel. A riportot a Maros és Beszterce-Naszód megy határán fekvő Nagyfalu (Mariselu) községben vették fel, egy erdős területen. Az idegenvezető ezer, a csempészeket alakító barátai fejenként ötszáz eurót kaptak a brit stábtól.

A brit tévécsatorna közölte, hogy Stuart Ramsay jelenleg nem elérhető, szabadságra ment. Később a riporter mégis „előkerült", és a Romania TV-nek azt állította, hogy ő volt az, akit „Oscar-díjas alakításukkal" átvertek a románok. Aurelian Szanto, az egyik „csempész" az ügyészségi kihallgatás után újságíróknak azt nyilatkozta: tudták, hogy fiktív karaktereket kell alakítaniuk, de nekik azt mondták, hogy a felvételek egy dokumentumfilmhez készülnek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.