Megoszlik a tálibok tábora

Kivált a Tehrik-i-Taliban Pakistan (TTP) iszlamista szervezetből a csoport legfőbb, Mehszúdokat támogató része. A különválás oka, hogy a tagok szerint a vezetők sok esetben nem az iszlám szerint jártak el.
„Nem az iszlamista dolog a közterületek bombázása, az erőszaktétel és az emberrablás" – mondta a csoport szóvivője Azam Tarik Mehszúd – „Nem osztozunk az ezeket elkövető TTP felelősségében."
Az elmúlt hét évben emberek tízezrei haltak meg Pakisztánban, legtöbbjüket a tálibok öltek meg – írja a BBC.

Mehszúd szerint azután döntöttek a kiválásról, hogy nem tudták meggyőzni TTP-t a fent említett tevékenységekkel való felhagyásról. A csoport Teherik Talibán Dél-Vazirisztán néven hozná létre új szervezetét.

A szakadás a csoporton belüli többhónapos harcok után következett be, melyek során a csoporttagok tucatjai haltak meg.
A TTP-n belüli konfliktusok azután éleződtek ki, hogy tavaly megválasztották a szervezet új, keményvonalas vezetőjét, Mullah Fazlullahot, aki a korábbi vezető, Hakimullah Mehszúd meggyilkolása után vette a szervezet vezetését.

A pakisztáni kormány márciusban kezdett béketárgyalásokba a TTP-vel, de azt a csoport belső harcai miatt jelenleg szüneteltetik. Elemzők szerint a kiválás a kormány pozícióit erősítheti a további tárgyalásokon, mások szerint azonban az így folyó béketárgyalások és azok esetleges eredményei könnyebben válnak támadhatóvá.

A szakadás a tálibok meggyengüléséhez vezet majd és további bomlást eredményezhet – állítják szakértők.

A TTP központja is várhatóan változik majd, az ország délnyugati részén található Észak-Vazirisztántól északabbra tolódhat, ahol ugyan a tálibok aktívan jelen vannak, de központi bázisaik inkább Afganisztánban vannak.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.