Megöltek egy ismert tibeti szerzetest Kínában

Gyilkosság áldozata lett Kínában egy köztiszteletben álló, brit állampolgárságú tibeti szerzetes, aki egyik alapítója volt az első Nyugaton megépített buddhista kolostornak - jelentette a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyének rendőrségre hivatkozva a kínai média szerdán.

Tarap Shetrup Akongot kedden csengtui lakóhelye közelében három tibeti féri ölte meg unokaöccsével és sofőrjével együtt. A nyomozás eddigi megállapítása szerint a bűncselekményt egy lezáratlan üzleti, pénzügyi vita után követték el. A városi rendőri hivatal közölte, a gyilkosság elkövetőit elfogták, és már beismerő vallomást tettek.

A 73 éves szerzetes gyakori vendég volt Kínában, az 1990-es években indított jótékonysági akcióival, adományaival, iskolák, orvosi rendelők építésének támogatásával ismertté és népszerűvé vált. Noha évtizedekkel korábban külföldre szökött, emigráns tibeti volt, a kínai kormányzati hivatalokba is bejárást kapott.

Tarap Shetrup Akong 1959-es menekülését követően 1963-ban Angliában telepedett le és négy évvel később társalapítója volt a Samye Ling kolostornak Skóciában. Meggyilkolása után a dalai láma is megdöbbenésének adott hangot: „Hétéves korunk óta ismertük egymást” – nyilvánította részvétét a vallási vezető.



Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.