Megműtötték Clintont

Sikeresen megműtötték pénteken Hillary Clinton amerikai külügyminisztert, aki két nappal korábban elesett és eltörte a könyökét.

Kabinetfőnöke szerint Clintonnak több külföldi programja volna a következő héten, egyelőre nincs döntés arról, hogy részt vesz-e ezeken.

A külügyminiszter szerda este egy fehér házi megbeszélésre  tartott Richard Holbrooke-kal, az Egyesült Államok pakisztáni és afganisztáni különmegbízottjával. Éppen gépkocsijához mentek a State Department alagsorába, amikor megbotlott, elesett, és eltörte a karját. Péntek reggel mintegy kétórás műtétet hajtottak végre rajta a George Washington klinikán. Kabinetfőnökének közleménye szerint sikeresen helyreillesztették jobb könyökében a törött tagot. Orvosai arra számítanak, hogy karja maradandó károsodás nélkül meggyógyul.

A külügyminiszter a tervek szerint június 24-e és 26-a között  részt vesz a G8 országcsoport trieszti miniszteri találkozóján,  illetve az ugyanott tartandó konferencián, amelyre Iránt és  Afganisztánt is meghívták. Június 27-28-án pedig részt vesz az  Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korfui  tanácskozásán. Cheryl Mills kabinetfőnök szerint egyelőre nincs döntés arról, hogy a miniszter valóban elutazik-e ezekre a találkozókra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.