Megműtötték a szlovák házelnököt, Robert Fico állapota javul

Hétfőn délelőtt sikeres műtétet hajtottak végre Andrej Danko szlovák házelnökön a pozsonyi országos onkológiai intézetben. 

A mintegy háromórás beavatkozás minden komplikáció és váratlan esemény nélkül zajlott le. A politikus gyomrából gyanús daganatot távolítottak el, amelyet szövettani vizsgálatra küldtek.

"Amíg nem érkeznek meg az eredmények, addig a páciens megfigyelésre a kórházunkban marad" - tájékoztatta lapunkat Juraj Pechan, az onkológiai sebészeti osztály főorvosa, aki a műtétet vezette. Közölte azt is, hogy a házelnök állapota stabil. Már felébredt az altatásból, és rendben kommunikál a környezetével.

Andrej Danko csaknem két héttel ezelőtt fordult panaszaival a kezelőorvosához, aki a hasfalon találtakról nem tudta pontosan megállapítani, milyen betegséggel áll szemben, ezért tüzetes kivizsgálásra a pozsonyi országos onkológiai intézetbe utalta be. Ott a gyors orvosi beavatkozás mellett döntöttek.

Anderj Danko elmondta, hogy a választási kampány során, valamint a voksolásokat követő, feszített tempójú koalíciós tárgyalások kikezdték az ő egészségét is. Közölte azt is, hogy amint megállapítják a pontos diagnózist, közli a nyilvánossággal. Felépülése legalább két hetet vesz igénybe, addig Bugár Béla, a pozsonyi törvényhozás egyik alelnöke helyettesíti őt.

Fokozatosan javul Robert Fico szlovák miniszterelnök állapota is, akin múlt pénteken sikeres bypass-műtétet hajtottak végre a pozsonyi Szív- és Érrendszeri Megbetegedések Országos Központjában. Hétfőn már a családtagjain kívül néhány politikus is meglátogathatta őt. Elsőként Robert Kalinák kormányalelnök, belügyminiszter kereste fel őt. A tárcavezető szerint joggal bízhatnak abban, hogy néhány héten belül, fokozatosan újra elláthatja kormányfői teendőit. Július 1-jétől fél évre Szlovákia veszi át a soros uniós elnökséget, amelynek betöltésében fontos feladatok hárulnak a miniszterelnökre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.