Nyomban az utcára vonultak a hongkongi demokráciapártiak (mintegy ötezren), hogy tiltakozzanak a vasárnapi pekingi döntés ellen: 2017-ben már a polgárok választhatják meg ugyan kormányzójukat, de előzőleg választási bizottság szűri meg, ki lehet egyáltalán a két-három jelölt. Mint a hongkongi South China Morning Post jelentette, a megmozduláson Benny Tai, a Foglald el a központot! elnevezésű mozgalom vezetője elhúzódó harcot ígért Pekinggel, a „polgári engedetlenség korát”.

A tüntető tábláján: „Kommunista Párt, hazug vagy” Bobby Yip / Reuters

A többi közt ülősztrájkokkal akarják megbénítani az ázsiai pénzügyi központot. Az esti híradások tumultuózus jelenetekről számoltak be Li Fei, a pekingi törvényhozás, az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának főtitkárhelyettese, az alaptörvényi bizottság elnöke helyi szállásánál. Ugyanakkor a tüntetők hangadói is arra szólították fel a szimpatizánsokat, hogy ne kerüljenek összetűzésbe a rendőrökkel.

Li a világ legnépesebb államának nevében azt kommunikálta a 7,2 milliós, különleges helyzetű városnak: olyan első emberre van szükségük, aki „szereti az országot és szereti Hongkongot is”, mert különben megbukik az „egy ország, két rendszer” elve. Hongkong másfél évszázadon át brit uralom alá tartozott, mígnem 1997-ben kivonult London, s vele Chris Patten, az utolsó brit főkormányzó. A teljes és közvetlen demokráciára viszont nem térhetett át: egy szűrt „választási bizottság” volt hivatott dönteni a győztesről a „fő végrehajtóról” szóló eddigi választásokon.

– Nem szabad elfelejteni, hogy Hongkong sem volt soha demokratikus, a brit uralom alatt sem választhatott kormányzót. 2007-ben a kínaiak kilátásba helyezték a közvetlen voksolást tíz év múlvára, így a mostani vita arról szól, mennyiben tartják ehhez magukat, emlékeztet Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, aki nem számít elhúzódó, százezres tömegtüntetésekre.

„Ezer diákot bármire lehet találni, de a hongkongi demokráciapárti mozgalom korántsem olyan erős, mint azt a nyugati sajtó láttatni szeretné. Magam azt tapasztaltam, a hongkongi középosztály, ennek a dúsgazdag városnak a meghatározó ereje, elfogadta Peking fennhatóságát és az ezzel járó üzleti lehetőségeket”, mondja Salát. Szerinte a mai Kínai Kommunista Pártot sem úgy kell elképzelni, mint mondjuk a Szovjetunió Kommunista Pártját harminc éve. „Állandó pulzálásban” van, folynak például helyi szintű kísérletek közvetlen választásokra.