Megkínozták a venezuelai kormányellenes tüntetőket

A Human Rights Watch (HRW) friss jelentése szerint a venezuelai kormányerők számos alkalommal megkínozták és életveszélyesen megfenyegették a kormány ellen tüntetőket, akik közül sokakat illegálisan tartóztattak le.
A 20 éves Maurizio Ottaviani Rodríguezt februárban vették őrizetbe, miután egy tüntetésről tartott hazafelé a fővárosban. „Annak ellenére, hogy nem tanúsított ellenállást, a gárdisták megverték, rugdosták és számtalanszor rátapostak. Ezt követően kényszerítették, hogy szálljon fel egy iskolabuszra, ahol már 40, egymáshoz bilincselt letartóztatott várakozott. öztük nők és kiskorúak). Két órán keresztül kellett ott ülniük az elviselhetetlen hőségben, anélkül, hogy kinyithatták volna az ablakokat. A gárdisták többeket is gumibottal ütöttek, és azzal fenyegették meg az embereket, hogy könnygázt dobnak a buszba, majd börtönbe zárják őket" – olvasható az emberi jogi szervezet jelentésében.

A HRW tüntetőkkel, családtagokkal, ügyvédekkel és fotósokkal folytatott beszélgetése alapján kiderül, hogy bizonyos esetekben a kormányerők a kínzástól sem riadtak vissza, és különböző módokon próbálták megfélemlíteni – nemi erőszakkal és kivégzéssel fenyegetőztek – a demonstrációkon résztevő embereket.

„A legtöbb általunk dokumentált esetben a biztonsági erők valamilyen törvénytelen eszközt alkalmaztak az áldozatokkal szemben: volt, hogy rájuk lőttek, máskor brutálisan megverték őket" – áll a dokumentumban. A szervezet tíz olyan esetet is regisztrált, amikor elektrosokkot alkalmaztak.

A venezuelai kormány egyelőre nem reagált a jelentésre, de múlt hónapban a hadsereg egyik vezetője is elismerte, hogy a tüntetések megfékezése során a Nemzeti Gárda tagjai esetenként valóban elkövettek „túlkapásokat".

Venezuelában három hónapja tart a konfliktus, amely egy diáktüntetéssel kezdődött. A demonstrációk hamar országos méretűvé duzzadtak, így ma már Venezuela-szerte tüntetnek az emberek a rossz közbiztonság, az alapvető élelmiszerek hiánya és az egekbe szökő infláció ellen. Sokan a kormány távozását követelik. A kormány hívei szintén az utcára vonultak az utóbbi hetekben, noha nem olyan gyakorisággal, mint a rezsim ellen demonstrálók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.