Megkezdték a tüntetők táborának lebontását

Rohamrendőrök szállták meg pénteken Hongkong egyik népszerű negyedét, ahol megkezdték a tüntetők sátrainak és barikádjainak elbontását.
A hatóságok indoklása szerint a tüntetések gócpontjától, a városközponttól nem messze található Mong Kokban felállított sátrak felszámolására azért volt szükség, hogy úrrá legyenek a káoszon, ami az utóbbi pár hétben a tüntetéseknek köszönhetően kialakult a városban.

A rendőrségi főfelügyelő a BBC-nek elmondta, hogy akciójukkal céljuk a zavartalan közlekedés visszaállítása a tüntetések helyszínein, nem magának a tüntetésnek a felszámolása. Ennek megerősítésére alternatív helyszínt is felajánlottak.

A piacáról híres népszerű turisztikai helyszín volt a rendőrség által megtisztított legnagyobb helyszín, összesen 800 rendőrt mozgósítottak a művelethez. Leung Csun-jin hongkongi kormányzó a sajtónak elmondta, hogy mediátorok segítségével próbálnak tárgyalni a zömében diákokból álló tüntetőkkel, eddig azonban nem sok sikerrel.

Bár a tüntetések csúcspontján százezerre volt tehető a résztvevők száma, ez mára jelentősen megcsappant.

Ma még rejtély, hogy mi viheti közelebb egymáshoz a szembenálló feleket, hiszen a diákok a szabad kormányzó-jelöltállítási követelésüktől nem látszanak tágítani, a kormányzó pedig nem tehet egyebet, mint ismételgeti Kína döntését: csak általa felülvizsgált személyek közül lehet majd Hongkongban választani 2017-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.