Megkezdődött két kongói hadúr pere Hágában

Megkezdődött kedden a hágai állandó Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) két hadúr pere, akik a vád szerint háborús bűntetteket követtek el a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A hatalmas közép-afrikai ország legrettegettebb hadurai közé tartozó 39 éves Mathieu Ngudjolo és a nála nyolc évvel fiatalabb Germain Katanga vádiratában többek között civilek lemészárlása, tömeges nemi erőszak elkövetése és gyerekek kényszersorozása szerepel.

A keddi első tárgyalási napon mindketten tagadták a terhükre rótt cselekményeket.

A vád szerint 2003 februárjában a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén, Ituri régióban parancsot adtak félkatonai alakulatuknak egy falu lerohanására. Bozótvágó késsel felszerelt embereik - köztük gyerekek - több mint 200 civilt lemészároltak, nőket erőszakoltak meg, és fosztogattak. Az Ituriban dúló harcok elsősorban a vidék arany- és gyémántlelőhelyei feletti ellenőrzésért folytak.

A két vádlottat a kongói kormány fogta el, és adta át a nemzetközi bíróságnak. Az ICC a nemzeti igazságszolgáltatás kiegészítésére jött létre: csak akkor gyakorolhatja joghatóságát, ha az adott ország bíróságai nem hajlandóak vagy nem tudnak kivizsgálni a népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, háborús bűncselekményekkel kapcsolatos vádakat.

Ez a második per a 2002-ben felállított állandó nemzetközi törvényszéken. Az ICC négy olyan ügyet vizsgál, amelyben a bűncselekményeket a Kongói Demokratikus Köztársaságban követték el, emellett egy-egy ugandai, szudáni és közép-afrikai ügyben is vizsgálódik.

Megkezdődött kedden a hágai állandó Nemzetközi Büntetőbíróságon két hadúr pere
Congolese warlords Germain Katanga sits in the courtroom of the International Criminal Court in The Hague November 24, 2009. Two Congolese warlords go on trial at the world's war crimes court on Tuesday on charges they had subordinates attack civilians, rape women and enlist child soldiers in "the greatest armed conflict" since World War II. REUTERS/Michael Kooren (THE NETHERLANDS CRIME LAW HEADSHOT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.