Hat ujgurt halálra ítéltek az urumcsi zavargások nyomán

Gyilkosság vádjával hat ujgur nemzetiségű férfit halálra, egyet pedig életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt hétfőn egy középfokú bíróság Urumcsiban, Hszincsing-Ujgur autonóm terület székhelyén.

A kínai média valamennyi - első fokon - elítélt nevét közölte és részletesen idézte a bíróság indoklását. A hetedik elítélt azért kapott enyhébb büntetést, mert együttműködött a hatóságokkal, és segített az egyik vádlott elfogásában.

A hét ítélet az első a sorban, amelyet a július eleji, 197 halálos áldozattal és 1600 sérülttel járó urumcsi zavargásokért róttak ki.

A kínai bírósági iratok szerint az egyik elítélt öt ártatlan embert ölt meg egy tőrrel és egy franciakulccsal, továbbá felgyújtott egy épületet, amelyből 13-an voltak kénytelenek kiugrani. Az illető, Abdukerim Abduwayit, egymaga 260 ezer jüan (38067 dollár) kárt okozott. Mások négy embert halálra vertek, boltokat és járműveket fosztottak ki, rongáltak meg, s megint mások gabona és kőolaj-lerakatot gyújtottak fel, aminek következtében öten meghaltak. Az utóbbiak által okozott anyagi kár 1,37 millió jüan (közel 36 millió forint) a vádiratok szerint.

Az ügyészek tanúvallomásokat idéztek, boncolási jegyzőkönyveket nyújtottak be és videofelvételeket mutattak be a bíróságnak bizonyítékul .

A tárgyaláson több mint négyszázan voltak jelen, köztük a vádlottak családtagjai, az áldozatok hozzátartozói és újságírók. Az eljárás ujgur nyelven folyt szimultán tolmácsolással.

A napokban halálra ítélték azt a han nemzetiségű kínai férfit is, aki a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány egy játékgyárában június végén verekedést provokált, ami két ujgur nemzetiségű dolgozó halálához vezetett. Társa életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A verekedés okának akkor egy az interneten is megjelent szóbeszéd szolgált, amely szerint az ujgur férfiak megerőszakoltak két han nőt. A rendőrség később erre nem talált bizonyítékot.

Az Urumcsiban bekövetkezett július eleji zavargások feltételezések szerint a dél-kínai eset miatt törtek ki és torkolltak a hanok ellen irányuló erőszakos cselekményekbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.