Törökországban többséget kapott a vitatott alkotmánymódosítás
A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által kezdeményezett módosítások főként az igazságszolgáltatást és az alapvető állampolgári jogokat érintik. A kormány szerint a katonai rezsim által 1982-ben megfogalmazott alkotmány módosítása a török demokráciát erősítené. Az ellenzék azonban úgy gondolja, hogy a változtatások az uralkodó AKP befolyását fokoznák az állami intézményekben.
Törökországban 73 millióan élnek, és mintegy 49,5 millió ember rendelkezik szavazati joggal. A voksolás kötelező, az ezt elmulasztók 22 török líra (12 euró) büntetést kellett fizetnie. Kemal Kilicdaroglu, a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője nem tudta leadni voksát, mert a parlament tagjai csak meghatározott helyeken szavazhattak, és a politikusnak - a CHP közleménye szerint - erről nem volt tudomása.
A szavazás a jövőre tartandó parlamenti választások előtt fontos erőpróbát jelentett Erdogan és az AKP számára, amely politikai és gazdasági reformokat kíván végrehajtani, de amelyet azzal is vádolnak, hogy iszlamista törekvéseket dédelget. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy Törökország a reform támogatásával történelmi határvonalat lépett át és az eredmény a katonai puccsok támogatóinak a veresége. A referendumot az 1980-as katonai puccs harmincadik évfordulóján tartották.
A tervezetben 26 módosítás szerepel, többségük haladó és vitathatatlan változást jelentene, többek között az is, amely lehetővé tenné, hogy a hadseregnek az állambiztonság és az alkotmányos rend ellen vétő tagjait polgári bíróságokon vonják felelősségre.
Az ankarai kormány azt ígéri, hogy az alkotmány módosítása csupán az első lépés egy teljesen új alkotmány felé. Ugyanakkor az Európai Unió arra intette a török kormányt, hogy a reformok ne csak papíron valósuljanak meg. Az Európai Bizottság szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az igazságügy reformjában nem a döntések, hanem azok gyakorlati alkalmazása számít.
Az Európai Bizottság mindenesetre vasárnap üdvözölte, hogy a török választópolgárok támogatták az alkotmányreformot, amelyet Brüsszel a helyes irányba tett lépésként értékelt. Barack Obama amerikai elnök Washingtonban nagyra értékelte, hogy a török referendumon a választásra jogosultak több mint háromnegyede vett részt, ami szerinte a törökországi demokrácia életerejét tanúsítja.