Megkezdődött a szavazatszámlálás Afganisztánban

A szombati afganisztáni parlamenti választások alatt több erőszakos cselekmény történt, mint a tavalyi elnökválasztás idején, de ezek a támadások összességében kevesebb halálos áldozattal jártak - közölte vasárnap a NATO kabuli parancsnoksága.

A parlamenti választások napján 485 támadás volt az országban, a tavaly augusztus 20-i elnökválasztás napján pedig 479. Szombaton 22 embert öltek meg: hét polgári személyt, 11 afgán rendőrt és katonát, valamint a nemzetközi erők öt katonáját - mondta egy szóvivő. Ezenkívül megsebesült több mint hatvan afgán polgári személy és a nemzetközi erők 36 katonája.

A londoni védelmi minisztérium vasárnapi közleménye szerint a szombaton meghalt NATO-katonák közül kettő brit volt. Halálukat azonban nem olyan lázadók idézték elő, akik a választásokat akarták megzavarni - tette hozzá a minisztérium anélkül, hogy további részleteket közölt volna erről.

Az ENSZ 2009. októberi adatai szerint tavaly augusztus 20-án, az elnök- és tartományi választásokon 57 embert öltek meg Afganisztánban, de akkor külföldi katona nem volt köztük.

Az afgán választási bizottság szombat este, a szavazóhelyiségek bezárása után közölte, hogy a támadásoknak kétharmadát aknavetővel követték el szavazóhelyiség ellen.

Miközben vasárnap megkezdődött a szavazatok előreláthatólag másfél hónapot igénybe vevő összeszámlálása, választási megfigyelők közölték, hogy komoly kétségeik vannak a választások törvényességét illetően. A választások szabad és szabályos jellegét vizsgáló legjelentősebb afgán civilszervezet vasárnap közölte, hogy "sok szabálytalanság" történt a választásokon, ami miatt "komolyan megkérdőjeleződik azok minősége". Az Afganisztáni Szabad és Igazságos Választások Alapítvány szerint az ország 4600 szavazóhelyiségéből legalább 389-ben történt valamilyen incidens. Ezek között több olyan volt, amelyben valamely jelölt - részben "kormányzati tisztségviselők" - megpróbálta a maga javára befolyásolni a szavazást, illetve a jelölt megbízottai tették ezt. Több olyan esetről beszámolt a szervezet, amelyekben hamis szavazócédulákkal tömték tele az urnákat.

Az alapítványnak mintegy hétezer megfigyelője követte nyomon a szavazást szerte az országban. Éppen a biztonság hiánya miatt több külföldi monitorszervezet sokkal kevesebb emberrel vett részt az ellenőrzésben az idei választáson, mint a tavalyi elnökválasztáson.   

Nemzetközi szakértők szerint az erőszakcselekmények, a szavazóhelyiség-bezárások és a csalásra vonatkozó számtalan vád miatt a szavazatszámlálásnak és a panaszok kivizsgálásának nagyon szigorúnak kell lennie ahhoz, hogy végül az eredmény legitim legyen. 

Az első adatok szerint a választási részvétel 40 százalékos volt, de a választási bizottságnak még pontosítania kell ezt a számot, mert eddig a szavazóhelyiségeknek csupán 86 százalékából érkeztek meg a statisztikák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.