Szavazás Szmolenszk árnyékában

Vasárnap reggel hat és este nyolc óra között szavazhatnak a lengyelek. Tíz elnökjelöltből választhatnak, egyelőre semmi sem zavarta meg az eddig elég unalmas kampányt. A választás idő előtti volt, mert a korábbi elnök április 10-én életét vesztette a szmolenszki repülőgép-katasztrófában.

A lengyel választásokban a magyarhoz hasonló szabályok érvényesek: vasárnap estig tartott a kampánycsend. Annyit tudni lehetett már vasárnap kora este, hogy a részvétel elég magas, megközelítheti a 60 százalékot. A törvények szerint elnök az lesz, aki az érvényes szavazatok több mint ötven százalékát megkapja.

Ha egyik jelöltnek sem sikerül ez, akkor két hétre rá a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül második fordulóban választhatnak. Elnökké 35 évesnél idősebb lengyel állampolgárt választhatnak. Jelölt az lehetett, akit legalább százezren aláírásukkal ajánlottak. A mostani választás különlegessége, hogy az egyik jelölt az április 10-i szmolenszki repülőgép-katasztrófában meghalt eddigi elnök, Lech Kaczynski ikerfivére. Jaroslaw Kaczynski hatvanéves jogász, aki korábban kormányfő is volt egy jobboldali-nacionalista-populista tarka koalíció élén.

Kaczynskit, aki a jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, megosztó személyiségnek tartják. Nacionalista frazeológiáját a társadalom bigott, bezárkózó rétegei teszik magukévá. A tragédia visszafogottabbá tette. Kaczynski erőteljesen hangsúlyozta, ha fő ellenfele, Bronislaw Komorowski nyerne, akkor a jelenleg kormányzó jobboldali-liberális Polgári Platform (PO) pártot senki nem állítaná meg piacpárti reformjaiban. Ez - figyelmeztet - az egészségügy privatizálását jelentheti.

Az, hogy a kampány gyakorlatilag kétszereplőssé lett, elterelte a figyelmet a többi indulóról. Pedig még nyolcan vannak. Közülük legtöbb szavazatra a szociáldemokrata színezetű SLD jelöltje, Grzegor Napieralski esélyes. A lengyel elnököt főleg a közvetlen választás ruházza fel tekintéllyel. Egyébként "félerős" jogosítványai elsősorban a védelem és a diplomácia terén érvényesek. Az eddigi elnök ezzel elsősorban akként élt, hogy a végletekig halogatta a kormány előterjesztéseinek elbírálását, a kinevezések, előléptetések, nagyköveti visszahívások jóváhagyását. Vitázott a kormánnyal az ország külpolitikai képviseletének kérdésében is. Kínos pillanat volt, amikor a lengyel delegációvezető foteljéért huzakodtak egy EU-csúcs előtt.

Komorowski az ellenállásból

Történelmi nevet visel a liberálisok elnökjelöltje. Az 58 éves Bronislaw Komorowski grófi, földbirtokosi családját a mai Litvánia területéről sodorta a történelem egészen a Wroclaw környéki településig, ahol született. Nagynevű rokonai közé tartozik Bór-Komorowski tábornok, a Honi Hadsereg parancsnoka, aki kiadta a parancsot az 1944-es varsói felkelésre.

A későbbi politikus történelemszakot végzett a varsói egyetemen, de már középiskolás korában részt vett a rendszerellenes mozgalomban, később a Szolidaritásban. A rendszerváltozás után hatszor választották képviselővé, volt védelmiminiszter-helyettes, majd miniszter is. A Szolidaritás utódpártjai közül ő a liberális-konzervatív szárnyhoz csatlakozott. 2001-től akkori pártjával együtt lett a Polgári Platform tagja. 2007-ben választották a szejm elnökévé. Varsói szavazó választ  Fotó: Reuters - Kacper Pempel

Vasárnap este nyolcig szavazhatnak a lengyelek.
A woman casts her vote at a polling station in Warsaw during presidential elections June 20, 2010. Poles began voting for a new president on Sunday in an election that will help shape the pace of economic reforms and set the tone for Warsaw's relations with its partners in the European Union and with historic foe Russia. REUTERS/Kacper Pempel (POLAND - Tags: ELECTIONS POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.