Megkezdődött a Costa Concordia megsemmisítése

A genovai kikötőben kedden megkezdődött, de még további hónapokat vesz igénybe a több mint két éve szerencsétlenül járt Costa Concordia olasz tengerjáró teljes megsemmisítése.

A toscanai Giglio szigeténél 2013. január 13-án zátonyra futott Costa Concordiát tavaly júliusban vontatták a genovai kikötőbe. Az utóbbi tíz hónap alatt az óriási hajóroncsot minden külső és belső berendezési tárgytól megszabadították: 5700 tonnával tették könnyebbé a tengerjárót, amelynek csak a váza maradt meg.

A vízi járművet hétfő éjszaka elvontatták attól a mólóról, ahol eddig lehorgonyozva állt. A Costa Concordiát először a nyílt tengerre húzták, 10 mérföld távolságra a parttól, majd a hatalmas genovai kikötő egy másik medencéjébe vitték. Mozgatását kisebb tömeg kísérte figyelemmel, így búcsúzva az egykor a genovai hajógyárakban született tragikus sorsú Costa Concordiától.

A tengerjáró szétszedésének most kezdődő utolsó fázisa akár 2016 végéig is eltarthat. A hajó legmagasabb emeletétől lefelé haladva semmisítik meg a járművet. A tervek szerint a hajóroncsból 50 ezer tonna acélt tudnak nyerni.

A Costa Concordia balesetében 32 ember halt meg, köztük egy magyar. Francesco Schettino volt kapitányt februárban első fokon 16 év és egy hónapra ítélték, de szabadlábon várja a másodfokú pert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.