Megkéseltek egy amerikai szenátort

A virginiai Creigh Deeds válságos állapotban került kórházba. A fiát lelőtték.

Végzetes támadás áldozata lett Virginia állam egyik szenátora, Creigh Deeds kedden az Egyesült Államokban. A demokrata politikust reggel a milborói családi házban megkéselték, a fiát, Gust pedig lelőtték. Deeds válságos állapotban került kórházba. Hogy a fia halott, azt a sajtó szellőztette meg, a hatóságok egyelőre csak annyit közöltek, hogy lőtt sérülések miatt egy második személy a helyszínen életét vesztette.

A rendőröket helyi idő szerint reggel fél nyolc előtt öt perccel riasztották a milborói házhoz. Most próbálják meg kideríteni, hogy mi történt.

Az 55 éves Deeds kétszer nősült, mind a négy gyereke az első házasságából van. 2001 óta ül a virginiai szenátusban. 2005-ben az államügyészi, 2009-ben a kormányzóválasztást veszítette el ugyanazzal a vetélytárssal, a republikánus Bob McDonnell-lel szemben – igaz, McDonnell háromszor annyit költött a kampányra, mint ő. Deeds az egész Egyesült Államok harmadik lekisebb megyéjének, a mindössze ötezer lakosú Bath County-nak a szenátora, ahol egy szem közlekedési lámpa sincs. A politikust most a Virginiai Egyetem charlottesville-i kórházában ápolják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.