Mégis zárt ajtók mögé kerül a Politkovszkaja-tárgyalás

Az esküdtek félnek a nyilvánosságtól – indokolta döntése megváltoztatását a bíró. A Novaja Gazeta főszerkesztője szerint kezdődik a szerecsenmosdatás.

Zárt ajtók mögött tárgyalják az Anna Politkovszkaja orosz újságíró elleni bérgyilkosság első négy vádlottjának ügyét – változtatta meg korábbi döntését az illetékes bíróság Moszkvában.
A testület ezt azzal indokolta, hogy az esküdtek újságírók előtt  nem hajlandók megjelenni a tárgyalóteremben. A per az ügy első négy vádlottja ellen - akik között nincs ott sem a tulajdonképpeni gyilkosság elkövetője, sem a megrendelője – hétfőn kezdődött, s akkor a bíró az ügyészségi indítvány ellenére nyílt tárgyalás mellett döntött. Kedden az esküdteket választották ki.

Politkovszkaját, az ellenzéki Novaja Gazeta újságíróját 2006. októberében lőtték le annak a háznak a kapualjában, ahol lakott. Dmitrij Muratov, a lap főszerkesztője szégyennek nevezte a mostani döntést, és azt mondta, kezdődhet a szerecsenmosdatás. Úgy vélte: a per első napján megjelent a tárgyaláson az orosz emberi jogi biztos, ezért nem merték ezt akkor bejelenteni. Most azonban minden a várakozásoknak megfelelően alakult, „megtalálták a módját, hogy titkosítsák az ügyben szereplő ügynökök tevékenységét”. A főszerkesztő megígérte, hogy a lapban nyilvánossá teszik mindazt, ami a tárgyalóteremben történik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.