Mégis indulhat az arab képviselőnő az izraeli választásokon

A legfelsőbb bíróság a parlament választási bizottságának kizáró határozatát változtatta meg. Hanin Zuábit eredetileg azért törölték a képviselőjelöltek listájáról, mert 2010-ben ott volt a Gázai övezetbe tartó segélyflottilla vezérhajóján.

Az izraeli legfelsőbb bíróság, a parlament választási bizottságának kizáró határozatát megváltoztatva, egyhangú döntéssel engedélyezte Hanin Zuábi képviselőnő részvételét a januári választásokon - jelentette az izraeli rádió.

A testület az előzetes várakozásoknak és az eddigi gyakorlatnak megfelelően felülbírálta az izraeli parlament Központi Választási Bizottságának december közepi határozatát, amely megtiltotta a 43 éves Zuábi indulását a Balad arab párt képviselői listáján. 

Zuábi ügyvédje, Hasszan Dzsabarin szerint az utóbbi 15 évben alaptalan volt minden olyan törekvés, amely arab párt és parlamenti képviselő kizárását célozta. 

 A Likud párt egyik képviselője indítványozta Zuábi törlését a képviselőjelöltek listájáról, mivel 2010-ben a Törökországból a Gázai övezetbe tartó segélyflottilla Marmara nevű török hajóján tartózkodott, részt vett a gázai blokád megtörésére tett kísérletben, és ezzel szerinte megszegte Izrael alaptörvényét.

A Likud-Izrael az Otthonunk kampánystábjának közleménye sajnálatosnak minősítette a legfelsőbb bíróság döntését. „A bíróság jogértelmezése azt mutatja, hogy meg kell változtatnunk a törvényt, annak világosan meg kell mondania, hogy automatikusan kizárják magukat a parlamentből azok, akik támogatják a terrorizmust” – hangzik a közlemény.

A Balad pártnak 3 képviselője van a 120 tagú törvényhozásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.