Mégis átment a honatyák különnyugdíja

A bukaresti parlament kedden csaknem egyöntetű szavazattal fogadta el másodszor a honatyák nyugdíjkedvezményéről szóló törvényt.
A jogszabály a parlamenti mandátumuk idejével arányos pótlékra jogosítaná fel a nyugdíjba vonult honatyákat, a nyugdíjuk kiegészítéseként. A pótlék összege az átlagnyugdíj (mintegy 56 ezer forint) többszöröse is lehet: 4000 lej, vagyis 280 ezer forint. Ez a felső határ, amely három vagy több mandátum után járna egy román törvényhozónak.

Az eredetileg a nyári vakáció előtt elfogadott jogszabályt Klaus Johannis államfő visszaküldte a parlamentnek megfontolásra, ám a kétkamarás parlament együttes ülése kedden jóformán változtatás nélkül fogadta el a tervezetet. Az egyetlen módosítás arra vonatkozik, hogy a korrupció miatt elítélt honatyák nem lesznek jogosultak a pótlékra, azonban ez a kitétel is csupán azokat érinti, akiket képviselői minőségükben elkövetett cselekményekért ítélnek el.

Az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői nem vettek részt a keddi szavazáson, a többi párt jelenlevő honatyái közül pedig mindössze öten tartózkodtak, illetve egyetlen képviselő szavazott a javaslat ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.