Meghökkentő személycsere az osztrák belügy élén

Semmiféle építkezés nyomait sem lehet látni Nickelsdorfnál, illetve Heiligenkreuznál. Annál a két burgenlandi határátkelőnél, ahol az osztrák belügyminiszter tíz nappal ezelőtti közlése szerint megszigorítják a Magyarország felől érkező járműforgalom ellenőrzését.

A szigor a kerítésépítéstől kezdve a menekülteket fogadó állomások (hotspotok) felállításán át a gépkocsik és teherautók tüzetes ellenőrzésére terjed ki – ahogy azt teszik az osztrák–szlovén határon, Spielfeldnél. Igaz, Johanna Mikl-Leitner feltételes módban beszélt, a legkésőbb május végén, június elején induló biztonsági intézkedéseket attól tette függővé, hogy Magyarország milyen eredményesen tudja területén feltartóztatni a menekülteket.

Az osztrák tempóban mindenképpen változást hozhat, hogy a hétvégén személycsere történt a bécsi belügyminisztérium élén. Johanna Mikl-Leitner (ÖVP) – aki öt éve vezeti a tárcát – visszatért Alsó-Ausztriába, ahol a Néppárt egyik nagyágyúja, Erwin Pröll tartományi kormányfő helyettesévé nevezték ki. Az eddigi helyettes, Wolfgang Sobotka már át is vette a szövetségi belügyminisztérium irányítását.

A személycserét általános meghökkenés fogadta Ausztriában. Az eredeti szakmájára nézve zenetanár Sobotka politikai vonatkozásban sohasem lépte még át a tartomány határait, az alsó-ausztriai lakásügyek felelőse volt. A váltás azért is érdekes, mert az április 24-i államfőválasztás kampányában elvonja a figyelmet az ÖVP jelöltjétől, Andreas Kholtól. A sajtókommentárok szerint Mikl-Leitner visszahívása és Sobotka helyzetbe hozása Pröll korlátlan pártbeli hatalmát jelzi.

A honvédelmi tárca irányítását  januárban vette át szociáldemokrata kinevezettként a korábbi burgenlandi tartományi rendőrfőnök, Hans-Peter Doskozil, aki a tavaly őszi menekültáradat kezelésében tüntette ki magát. Doskozil váratlanul jó és zökkenőmentes munkaviszonyt alakított ki a Sankt-Pöltenbe visszavonult ex-belügyminiszterrel. Együttes fellépésüknek köszönhetően megszilárdult a rendőrség és a hadsereg határvédelmi együttműködése, s közös erővel érték el, hogy a költségvetésből több jusson a fegyveres erőkre.

A 60 éves Sobotkát nehéz természetű politikusnak mondják, hírhedten rossz a viszonya a büdzsét felügyelő,  szintén alsó-ausztriai pénzügyminiszterrel, Hans Jörg Schellinggel. Megfigyelők elképzelhetőnek tartják, hogy Doskozil és Sobotka esetleg tárcát cserél, ami a burgenlandi határőrizetre mindenképpen hatással lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.