Meghiúsították a nigeri puccskísérletet
A fővárosban már napok óta közszájon forogtak olyan híresztelések, hogy összeesküvést szőnek az országban, amelynek lakosai már számos puccsot megéltek azóta, hogy Niger 1960-ban elnyerte függetlenségét Franciaországtól.
Issoufou márciusban demokratikus választás révén került a legmagasabb közjogi méltóság tisztébe. A voksolást a Salou Djibo tábornok vezette katonai junta szervezte. Djibo 2010 februárjában távolította el a hatalomból a korábbi nigeri elnököt, Mamadou Tandját 10 éves országlása után. A katonai vezetésnek a tavaly októberben elfogadott új alkotmány szerint április 6-ig kellett átadnia a hatalmat egy demokratikusan megválasztott civil vezetőnek.
Issoufou elnöknek egyebek között le kell törnie a sivatagos északi országrészben, de olykor a fővárosban, Niameyben is tevékenykedő emberrabló terrorista bandákat. Az uránércben bővelkedő, de mégis rendkívül szegény ország polgári vezetésének a kiemelt célja a demokrácia megszilárdítása.
Barack Obama amerikai elnök várhatóan pénteken fogadja Issoufout három másik, a Szaharától délre fekvő frankofon ország államfőjével együtt. Az Egyesült Államok ezzel a gesztussal akarja jelezni, hogy támogatja a „fejlődő demokráciákat”.
![Mahamadou Issoufou (balról a második) elefántcsontparti kollégája, Alassana Ouattara, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Esszam Saraf egyiptomi kormányfő és Barack Obama amerikai elnök társaságában a deauville-i G8-csúcson Mahamadou Issoufou (balról a második) elefántcsontparti kollégája, Alassana Ouattara, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Esszam Saraf egyiptomi kormányfő és Barack Obama amerikai elnök társaságában a deauville-i G8-csúcson](/data/cikk/1/14/86/51/cikk_1148651/661831.jpg)