Meghátrált a szlovák kormányfő

Robert Fico és Peter Pelegríni házelnök péntek délben rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártjuk visszavonja az indítványát, ezért eredeti szándékuktól eltérően nem fognak szavazni Ján Fígelnek, az egyik parlamenti alelnöknek a leváltásáról.

Indoklásként Robert Fico csupán azt ismételte meg, hogy egyértelmű politikai felelősség terheli az ellenzéki politikust a Váhostav építkezési nagyvállalat csődközeli helyzetéért, amely szerinte annak a következménye, hogy a jelenlegi alelnök a Radicová-kabinet közlekedésügyi minisztereként nyomott árajánlatokat követelt a szlovákiai autópálya-tenderekre jelentkező cégektől.

"Így fordulhatott elő, hogy az előzetes szakértői becslések 334 millió körül állapították meg a várható árat, ám a Váhostav csupán 137 millióért vállalta el a 16 km hosszú, Turócszentmártont (Martin) elkerülő szakasz építését" - mondta a miniszterelnök.

Ján Fígel határozottan visszautasította ezeket a vádaskodásokat. Egyúttal elképesztő és figyelemelterelő lépésnek minősítette a kormányfő próbálkozását.

"A valóság az, hogy a korábbi tenderek voltak túlárazottak, ezt akarta elkendőzni a miniszterelnök, aki a Váhostav tulajdonosát, Juraj Sirokýt igyekszik menteni, mert bizonyíthatóan ő a kormánypárti Smer-SD egyik mecénása. Ez a cég 2012, vagyis Robert Fico második kormányának regnálása óta más társaságokkal konzorciumban összesen 1,2 milliárd euró értékű, újabb autópálya-szakaszok építésére kiírt tendert nyert, amiből az állítólagos veszteségét kárpótolhatta volna. Nem mi okoztuk a jelenlegi gondokat, és nem a mi felelősségünk, hogy a Váhostav a beszállítóknak csupán az elvégzett munkájuk 18 százalékát akarja kifizetni" - érvelt Ján Fígel.

Szavait az is igazolja, hogy csütörtökön nyomozók jártak a Váhostav pozsonyi és zsolnai székházában, ahol a cég valamennyi könyvelési dokumentumát lefoglalták. "Minden szükséges adat a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy eldöntsük, bűncselekmény történt-e, s ha igen, kit terhet a felelősség" - közölte Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány.

Robert Ficót pozsonyi politológusok gyorsértékelése szerint két ok kényszerítette meghátrálásra. Egyrészt a szlovákiai ellenzéki politikusok bejelentették: ha Ján Fígelt leváltják, akkor valamennyi képviselőjük lemond minden parlamenti tisztségéről és bizottsági tagságáról, egészen a jövő márciusi választásokig megszakít minden politikai kapcsolatot a kormánypárttal.

Nyilván az is sokat nyomott a latban, hogy értesüléseink szerint ezen a héten Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke telefonon, csütörtökön pedig személyesen is igyekezett jobb belátásra bírni a szlovák kormányfőt. Főleg azzal érvelt, hogy a demokratikus társadalomban csak rendkívül súlyos vétség esetén szokás leváltani az ellenzék parlamenti tisztségviselőjét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.