Meghalt az algériai kínzások irányítója

Soha nem bánt meg semmit sem a 95 éves korában elhunyt Paul Aussaresses francia ejtőernyős tábornok, akinek neve visszavonhatatlanul összeforrt az algériai háború idején (1954–1962) elkövetett tömeges kínzásokkal.

– Katona voltam, a hazámat szolgáltam. Terroristákkal volt dolgunk, ők sem válogattak a módszerekben – hangoztatta Aussaresses, akinek 2001-ben megjelent visszaemlékezése tabukat döntött Franciaországban. Addig ugyanis a franciák által elkövetett kínzásokról és atrocitásokról nem igazán esett szó, az egykori francia gyarmat megtartásáért vívott háborút egyfajta dicsőséges nosztalgia lengte körül.

Az 1918-ban, egy Bordeaux környéki polgári családban született Aussaresses az algériai harcok egyik legvéresebb szakaszában, az algíri csata idején a francia katonai felderítést irányította – emlékeztetett az AFP. A 2001-ben megjelent könyvében a második világháborús érdemeiért hősként tisztelt katonatiszt részletesen beszámolt arról, hogy ejtőernyősei – a párizsi kormány tudtával – hogyan bírták szóra vagy félemlítették meg a felszabadítási mozgalom tagjait, illetve a polgári lakosságot. Halálosztagokról, kínzásokról és tömeges kivégzésekről számolt be – minden lelkiismeretfurdalás vagy önkritika nélkül. A Philippeville-ben, majd Algírban alkalmazott módszerei feljebbvalóit is megrémítették, de nem állították le a katonái által „O tábornoknak” hívott hírszerzési főnököt.

A könyv megjelenése után emberjogi szervezetek feljelentést tettek Aussaresses ellen. Az akkor 83 éves generálist végül nem az egykor Algériában elkövetett – mai felfogással már egyértelműen háborús bűnnek számító – tettekért, hanem a kínzás dicsőítéséért vonták felelősségre. A pénzbírsággal zárult büntetőper mindenesetre jogi premiernek számított Franciaországban – emlékeztet a Le Figaro. Francia bíróság közvetve ugyanis először ismerte el háborús bűncselekményként azokat a kínzásokat és kivégzéseket, amelyekért a felelősségre vonást az amnesztiatörvények rendre lehetetlenné tették.

A könyv és a per a félszemű tábornok életét is megváltoztatta. A Becsületrendtől megfosztották, lányai lényegében megtagadták. Felesége, aki a II. világháború alatt szintén harcolt a németek ellen a francia ellenállás tagjaként, pár hónappal később elhunyt – nem bírta feldolgozni férje addig elhallgatott, majd szenvtelenül a közvélemény elé tárt múltját. Aussaresses könyvéből kiderült, hogy személyesen felelős két neves algériai partizánvezér haláláért: az egyiket felakasztatta, a másikat egy szakadékba lökette – a francia hadsereg addigi hivatalos verziója szerint a két fogoly öngyilkosságot követett el.

Aussaresses ellen több sikertelen merényletet is elkövettek. Az algériai kínzások elrendelője soha sem értette meg, hogy mi is történik vele – mutatott rá a Le Monde. Mint interjúiból kiderült, tulajdonképpen azért írta meg a történetét, mert unatkozott. Mindazt, ami később vele történt, beleértve a büntetőpert is, óriási igazságtalanságként élte meg.

 

A nyugalmazott francia tábornok, Paul Aussaresses így intett a sajtó munkatársai felé tíz évvel ezelőtti büntetőpere után
Retired French General Paul Aussaresses (L) waves as he is escorted by a gendarme moments after hearing his guilty verdict at the Paris courts, January 25, 2002. General Aussaresses was fined 7,500 euros for endorsing war crimes following the publication of his memoirs in which he acknowledged acts of torture and summary executions during the Alerian War of Independence (1954-1962). Aussaresses' lawyer [Maitre Gilbert Collard] indicated that he would appeal the judgment. EDITORS NOTE - FRENCH LAW REQUIRES THAT FACES OF GENDARMES OR POLICE ARE MASKED IN PUBLICATIONS WITHIN FRANCE - RTXL0SH
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.