Meghalt a fejbelőtt tábornok

Belehalt sérülésébe hétfőn a thaiföldi vörösinges tüntetőkhöz átállt Kattija Szavaszdipol tábornok, akit négy napja fejen talált egy lövés. A vörös ingesek tűzszünetet javasolnak.

A hadseregbeli beosztásából januárban felfüggesztett 58 éves vezérőrnagy a kormányellenes tüntetők biztonsági műveleteit irányította Bangkokban, a tüntetők által második hónapja megszállva tartott belvárosi negyedben. Akkor érte a lövés, amikor csütörtökön a tüntetők gyűrűjében a sajtónak nyilatkozott. A mentők válságos állapotban vitték kórházba. A vörösingesek egyik tanácsadója szerint egy orvlövész lőtte le, a hatóságok ugyanakkor cáfolták, hogy közük lenne a merénylethez.

A tábornok nagy népszerűségnek örvendett a tüntetők között, úgy ismerték őt mint az általuk dicsőített, 2006-ban puccsal eltávolított Thakszin Sinavatra kormányfő rendíthetetlen hívét. A hatalmon lévő, Abbhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök vezette kabinet ezzel szemben árulónak tekintette Kattiját, s azzal vádolta a tábornokot, hogy ő állt az elmúlt hetekben a thaiföldi fővárosban elkövetett több tucat kézigránátos támadás mögött.

 

A halála nyomán kiújult erőszakcselekményekben péntek óta 35 ember vesztette életét Bangkokban és több mint kétszázan megsebesültek, miközben a kormány hozzálátott, hogy katonai erővel zárja le a több mint két hónapja tartó konfliktust.

A bangkoki ultimátum lejárt,a tüntetők maradtak

Lejárt a thai kormány által koradélutánra adott ultimátum, ám nem hozott változást. A vörös ingesek maradtak a Bangkok üzleti központjában, a Ratchaprasong kereszteződésnél bambuszrudakból és gumikerekekből épített fallal védett, három négyzetkilométernyi táborhelyükön. Becslések szerint ötezren lehetnek. A tábor sátortetői alatt folytatódott a megszokott élet, a vezetők beszédeket tartottak, szólt a zene.

Ám kívül az utcákon újabb összecsapások zajlottak a vörös ingesek és a katonák között. Esti közlés szerint már 37  halott van - köztük egy katonatiszt, a többi civil. A tábor körülzárására csütörtökön indított hadművelet óta haltak meg. A nap folyamán egy kisrepülőgépről ledobott szórólapok figyelmeztették a bentlévőket, hogy két évig terjedő börtön vár mindazokra, akik nem hagyják el a tábort. Ennek ellenére csak néhány tucat nő és kisgyerek ment át a szomszédos buddhista templomba, ahová a Vöröskereszt vitt élelmiszert, innivalót.

Miután a Dusit Thani szálloda 14. emeletét éjszaka rakétatalálat érte, evakuálták a hotel utolsó vendégeit is. Immár a Ratchaprasong körzetének környékéről is költöznek az emberek, tartva a végső összecsapástól. A kormány által elrendelt kétnapos munkaszünet ma ér véget, az iskolák ezen a héten még zárva maradnak. Bangkok további három körzete is harcszintérré vált, s immár vidékről is érkezett hír a vörös ingesek akciójáról.

A számüzetésben élő Thakszin Shinawatra volt kormányfő (feltételezhetően  Montenegróból) üzenetet intézett a kormányhoz és a tüntetőkhöz, megoldást sürgetve a további vérontás leállítására. A vörös ingesek egyik vezetője, Nattavut Szaikua - mint a Bangkok Post este jelentette - negyed órás telefonbeszélgetésen tűzszünetet javasolt Abhiszit kormányfő titkárának. Korbsak Sabhavasu válaszában bármiféle tárgyalás feltételéül azt szabta, hogy hagyjanak fel a tüntetéssel, s vezetőik adják fel magukat a rendőrségnek. 

2010. május 8-i kép a tüntetők körében álló Kattija Szavazdipol thaiföldi tábornokról, a kormányellenes tüntetőkhöz átállt főtisztről, aki 2010. május 17-én belehalt sérülésébe
Bangkok, 2010. május 17. 2010. május 8-i kép a tüntetők körében álló KATTIJA Szavazdipol thaiföldi tábornokról, a kormányellenes tüntetőkhöz átállt főtisztről, aki 2010. május 17-én belehalt sérülésébe. A vezérőrnagyot május 13-án fejlövés érte, miközben a sajtónak nyilatkozott az ellenzék által elfoglalt bangkoki negyed közelében. (MTI/AP/David Longstreath)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.