Meghalt egy utas, akinek 54 ezer eurót érő szer volt a gyomrában

Meghalt egy Portugália és Írország között közlekedő repülőjárat egyik brazil utasa, akinek a gyomrában később közel egy kilogramm kokaint találtak.
A The Irish Times című ír lap kedden a boncolás eredményeire hivatkozva azt jelentette, hogy a 24 éves John Kennedy Santos Gurjao gyomrában 80 kis zacskóban összesen 800 grammnyi kokainra bukkantak. A brazil média közlése szerint a kábítószer értéke 54 ezer euró (átszámítva 17 millió forint) – olvasható az atv honlapján.

Az eset vasárnap történt az Aer Lingus ír légitársaság Lisszabonból Dublinba tartó járatán. A férfi a szemtanúk szerint rángatózni kezdett, majd agresszívan viselkedett. Erre többen a gép hátsó részébe vezették, próbálták megnyugtatni és lefogni a fiatalembert, aki válaszul megharapta utastársa kezét. A brazil férfi ezután elvesztette eszméletét, és bár egy orvos és egy nővér próbálta újraéleszteni, nem sikerült.

A történtek után a repülőgép a menetrendtől eltérve "orvosi vészhelyzetre" hivatkozva az írországi Corkban szállt le, ahol a fiatalembert halottnak nyilvánították, és a boncoláson találták meg a gyomrában a kábítószert.

A leszállás után a rendőrség őrizetbe vett az utasok közül egy 44 éves portugál nőt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt, miután a poggyászában két kilogramm amfetamint találtak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a két eset között van-e összefüggés. A rendőrség a történtekkel kapcsolatban kihallgatta a gép közel 170 utasát, akiket a személyzet tagjaival együtt végül busszal szállítottak tovább Dublinba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.