Meghalt Albert Reynolds, korábbi ír miniszterelnök

81 éves korában elhunyt Írország korábbi miniszterelnöke, Albert Reynolds, aki kulcs szerepet játszott az észak-írországi békefolyamat végrehajtásában, beleértve az 1994-es IRA tűzszünet. Reynolds 1992 februárja és1994 decembere közt volt miniszterelnök.

A Fianna Fáil, jobb-közép, konzervatív párti politikus két koalíciós kormányban vezette a pártot.

A pártja honlapján lévő önéletrajzában azt írják róla:

„ Minden kétség nélkül a legnagyobb dolgokat az észak ír és az angol-ír kapcsolatok során érte el, aláírva a Downing Street-i nyilatkozatot 1993-ban."

Ebben Anglia kijelentette, hogy nincs semmilyen „saját stratégiai vagy gazdasági" célja Észak-Írországgal, és kilátásba helyezte egy egyesült Írország létrehozását, amennyiben ez a döntés a többség döntését képviselné.

Albert Reynolds feltette a kérdést, ki fél a békétől? Az ő elhatározottsága hozta meg azt, ami lehetetlennek tűnt. – írja róla pártja.

Iparért és kereskedelemért felelős miniszter volt 1987-88-ban, pénzügyminiszteri posztot pedig 1988 és '91 között töltött be. 1991-ben eltávolították a kabinetből, amiért felelősségre vonta a vezetést, azonban hamarosan ő lett az új vezető a Haladó Demokratákkal való kormányban. 1993 elejétől a Fianna Fáil a Munkáspárttal kötött koalíciót, azonban egy vita során a kormány megbukott és Reynolds lemondott a párt vezetéséről 1994-ben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.